kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapÁlcázzák, pedig már bemutatkozott - síterepen a BMW i8

Álcázzák, pedig már bemutatkozott – síterepen a BMW i8

Furcsa, titkosnak tűnő BMW sportautóval futott össze egy olvasónk. El is küldte a fotókat, hogy közzétehessük, meg is tesszük, de újat sajnos nem tudunk mutatni.


Olvasónk, Dobray László lelkesen fotózott körbe ausztriai síelése közben egy álcázott BMW sportkocsit. Valóban újdonságról van szó, de nem túlzottan. Az éppen téli tesztjét teljesítő i8 hibridről, a 100 km/órára 4,5 másodperc alatt gyorsuló, 362 lóerő és 570 Nm összteljesítményű sportkocsiról ugyanis már augusztusban megtudtunk gyakorlatilag minden fontos információt, majd szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon már leplezetlenül és saját szemünkkel is láthattuk.[BANNER type="1"]



A BMW ennek ellenére úgy tűnik, hogy az utca népe előtt még nem kívánja minden részletével felfedni az új szupergépet, melynek piaci bevezetését jövő év elejére ígéri. Az álcázásnak persze egyéb oka is lehet: így fokozottan feltűnő az egyébként hátsó kerekeinél 231 lóerős, 320 Nm nyomatékú, 1,5 literes, háromhengeres, ikerturbós, közvetlen befecskendezéses és változó szelepvezérléses (hátra épített) benzinmotorral hajtott i8. Elöl logikusan villanymotor forgatja a kerekeket 131 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal. A szupergép szuper fogyasztási értéke vegyes üzemben 2,5 l/100 km, amihez persze az is segíti, hogy 35 kilométert tisztán elektromosan is meg tud tenni. Jelenleg nyilván azt vizsgálják a derék BMW-s mérnökök, hogy vajon hóban, fagyban is képes-e arra a konnektorból is tölthető lítium-ion akkus i8.


Köszönjük a fotókat olvasónknak!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek