hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapDrágul a benzin és a gázolaj is, előbbi jobban

Drágul a benzin és a gázolaj is, előbbi jobban

Szerdáig tankolva spórolhatunk egy kevéskét, ugyanis akkor a benzin és a gázolaj is drágulni fog.


Nem meglepetés, ahogyan nem is kellemes, hogy szerdán ismét drágul a benzin és a gázolaj is. A 95-ös esetében a múlt hét pénteki 5 forintos áremelés ismétlődik e hét szerdán, míg az akkor literenkénti 2 forinttal drágult gázolaj esetén most szerdán 3 forinttal fognak emelkedni az árak.[BANNER type="1"]


Átlagár szerint a most jellemzően 395 forintért kapható benzin szerdától kereken 400 forint lesz literenként, míg a jelenleg átlagosan 411 forintba kerülő gázolaj akkortól 414 forint lesz. Az áremelés ellenére mindkettő olcsóbban lesz elérhető még a mostani drágulás után is, mint egy évvel ezelőtt. Az egykori, a tavalyi év első felében adódott 450 forintos áraktól is messze elmaradnak még a szerdától érvényes, emelt árak.


Az emelést megelőzve, szerdáig tankolva természetesen csak jelképes összegek spórolhatóak meg. Például egy 40 literes vásárlás esetén benzint töltve 200 forint, azaz pontosan 0,5 liter benzin ára, míg gázolaj tankolása esetén 150 forint, még kevesebb üzemanyag értéke maradhat a zsebünkben. Több múlik a töltőállomás megválasztásán, ugyanis az egyes helyek között nem ritka a literenként 20-30 forintos áreltérés sem, az alapján pedig a tankolás végösszege akár 1000 forintos szórást is mutathat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha csak a MOL árát + ÁFA -t kéne kipengetni én boldog lennék.
    …és akkor is 3X annyit fizetnék a jövedelmemhez képest, mint az az EU országbeli ahonnan megszavazzák/elvárják ezeket az árakat/adókat.
    Sajnos 20+ éve szét vagyunk szopatva és nincs kiút.

  2. Megbaszhatná az anyját a Mol.Már a 90-es évek elején elmondták a Jappánok,hogy rengeteg a tartalékunk csak kikéne bányászni.
    Nem kell hülyének nézni mert Bázakeretyén szigeteltük a köolaj tartályokat és akkor beszéltünk a Japán vezetökkel.Nem kell drága pénzért behozatni a benzint ,gázolajt.Csak kikéne termelni.A Hülyék meg a tuloldalon vannak.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek