kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapÚj KRESZ helyett csak módosítások várhatók

Új KRESZ helyett csak módosítások várhatók

Kevesebb tábla lesz az utak mentén, biztonságosabbak és egyértelműbben értelmezhetők lesznek a forgalomirányító lámpák. Csak azt nem tudni, hogy mikortól.


Tavaly önálló munkabizottság alakult új, az immár 38 éve létező és azóta több mint 40 alkalommal módosított KRESZ teljes újraírására, ám azóta is a réges-régit tanulják a nebulók, s vizsgázni is az alapján kell. Hogy a szabályzás mennyire egyszerű, s mennyire közérthető, arra bizonyíték, hogy próbánk szerint a jogosítvánnyal rendelkező, több mint 30 fős mintacsoport tizede tudta csak helyesen kitölteni a tesztet. Az tehát aligha kétséges, hogy itt lenne az ideje egy új, egyszerűbb és életszerűbb, érthetőbb szabályzásnak, ám arról egyelőre nincsen hír. Helyette márciusban a KRESZ jobbá tételéhez gyűjtött ötleteket a szerintem.kormany.hu weboldal.


Később a beküldött javaslatokból 13 példára lehetett szavazni szintén az említett weboldalon. Érdekesség, hogy noha a Vezess.hu információi szerint a legtöbb javaslat a kerékpáros közlekedés, a KRESZ szabálysértési tételek és a parkolás kapcsán érkeztek, a szavazható 13 témakörbe azokból csupán a parkolási szabályok felülvizsgálata került bele. A végül KRESZ-módosításba szánt változtatások közé már az sem jutott be. A kormány közlése szerint három javaslat nyert, így várható, hogy a lámpák váltási idejét (a már több helyen itthon is látható módon) visszaszámlálás fogja jelezni, várható, hogy az utak mellé kihelyezett táblákat felülvizsgálják, s csak a legfontosabbakat hagyják kint annak érdekében, hogy a fölöslegesek ne vonják el a sofőrök figyelmét. E szemléletnek megfelelően nagyobb figyelmet kaphat az ideiglenesen kihelyezett táblák visszaszedése is. A leginkább üdvözítendő pedig talán az utolsó: a forgalomirányító lámpák kiegészítő jelzései a javaslat szerint végre nem egyik pillanatról a másikra fognak elaludni, s így váratlanul piros jelzést adni, hanem – külföldi gyakorlat szerint – villogással mutathatják majd jelzésük befejezésének közeledtét. Ez elvileg csak programozási kérdés, tehát új lámpák telepítése, szerelés nélkül is megoldható újítás, amely nagy mértékben fokozhatná a közlekedés biztonságát.
[BANNER type="1"]
Azt azonban csak remélni tudjuk, hogy a tervezett módosításokból hamarosan megvalósulók is lesznek, új vagy akár csak frissített KRESZ kiadása kapcsán ugyanis egyelőre semmilyen dátuminformáció nem látott még napvilágot.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sőt, a villogó lámpa kevesebbet fogyaszt és a ki nem helyzett táblákkal együtt már egyszerűen „termelik” a pénzt!
    Ezt az összeget hozzáadva az 500 új traffipax által beszedendő összeghez, az autósok ismét szépen hozzájárulnak majd a költségvetéshez!
    Azonban lassan a kresz ügye is olyan megoldatlan lesz, mint a futbalé. 😉

  2. Azért érdekelne a többi javaslat tartalma, de már így látatlanban is fogadnék rá, hogy ez a három „nyertes” a legkevesebb anyagi ráfordításból megoldható a többihez képest. Mindegy, ez legalább kivételesen jó irányba mutat.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek