Nem csak remény, még jelentős mértékű esély is van a 400 forint alatti benzinár maradására, ám a gázolajnál már drágulás is várható a következő héten
Míg szeptemberben jelentős mértékben, heteken át, a benzin esetén összességében 27, a gázolajnál 17 forinttal apadtak az üzemanyagárak, októbernek már az első hetében is megállt az árcsökkenés. A mostani második hét hozott ugyan a benzin esetén egy újbóli 4 forintos mínuszt, s a gázolaj ára is apadt 2 forinttal, megszakadni látszik a kedvező tendencia.[BANNER type="1"]
Állítólag fellendülésben van ugyanis Európa gazdasága, s ebből növekvő keresletet jósolnak a spekulánsok. Ha pedig nő a kereslet, hát az árak is mehetnek majd felfelé, ez pedig rögtön meglátszik a Brent 110 dollár fölé emelkedett árfolyamán. Felfelé mozdultak a finomított termékek árai is, a benzin 1, a gázolaj 1,9 százalékkal drágult a hét során.
Valamelyest enyhít a dollárban számolt árakon a forint erősödése, de tényleg csak minimálisan: fizetőeszközünkben a benzin 0,8, a gázolaj 1,7 százalékkal lett drágább a héten. Ennek következtében elsősorban a gázolaj árának literenkénti 2-3 forintos emelkedése várható, így annak átlagára akár 420 forintra is nőhet a következő héten. A benzin esetén van sansz a jelenlegi 399 forintos átlagár tartására. A MOL bejelentése szokás szerint hétfőn esedékes.


















[i]„…meglátszik a Brent 110 dollár fölé emelkedett árfolyamán.”[/i]
Sajnos inkább a $ inflálódása játszik szerepet abban, hogy 110 fölé emelkedett az ár.