Így néz ki a több mint 100 métert zuhant S-osztály, amelyből szinte épségben szállhatott ki sofőrje. Kell ennél jobb reklám a Mercedes számára?
Duplán, de inkább még többszörösen mázlistának mondható az az egyesült államokbeli exrendőr, aki nemrég egy több mint százméteres zuhanás után szállhatott ki autójából. Hiszen élve, ráadásul komolyabb sérülés nélkül úszta meg a balesetet, és az eleve nem egy rossz helyzet, ha valaki S-osztályos Mercivel járhat. Még akkor sem, ha az épp nem a legfrissebb generációs.[BANNER type="1"]
Ebben a kanyarban kényszerült az útról lerántani autóját az S-osztály sofőrje, hogy elkerüljön egy frontális ütközést a sávjába áttérő szabadidő-autóval.
Úgy tűnik, jó irányt választott
A nevén nem nevezett túlélő amúgy egy volt rendőr az Egyesült Államokból, akit 15 éves szolgálati ideje alatt két alkalommal támadtak meg késsel, négyszer pedig lőfegyverrel. Mindegyiket túlélte, de a zuhanás mégis megrázta: egy hegyi úton kényszerült az árokba rántani autóját, amikor egy szemből érkező szabadidő-autó az egyik kanyarban áttért a sávjába. Noha a Merci alaposan rongálódott az egészen pontosan 122 méternyi zuhanás során, a végül két fa között megálló autó utascellája teljesen épségben maradt, a sofőrt pedig a légzsákok jól védték. Hősünk enyhe sokkot kapva elsőre az automatikusan tárcsázott segélyhívó-diszpécsernek semmit sem tudott mondani, a hívás fogadója csak a lélegzését hallotta. Végül kiderült minden részlet, a túlélő pedig nem csak mázlistának, megbocsátónak is bizonyult: állítólag nem haragszik a szabadidő-autó sofőrjére, aki miatt a szakadékba kellett, hogy irányítsa autóját.
Alaposan, minden elemével megzúzódott az S-osztály, sofőrjét azonban jól védte









Ez a kocsi Magyarországon, már egy új gazdára talált volna, természetesen „gyári, sérülésmentes” állapotban és garantált … kilométeróra állással.
Zuhant ja, sőt visszapattant 100 métert és lábon hazajött:D
Ez az autó nem nagyon zuhant, hanem csúszott a lejtőn, szerintem nem fordult a tetejére sem…Ebebn így semmi különös nincs, ha csak nem a vak szerencse…
Írni azt nem tudsz.
Mär azt hittem,hogy Pinter fele zsaru.Azt gonoltam a posztos is ugy keres mint a genszter fönöke.