hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA Mercedes kecskeméti gyárában bárki VIP lehet néhány óráig

A Mercedes kecskeméti gyárában bárki VIP lehet néhány óráig




Bár felmerültek olyan pletykák is, hogy a Mercedes már 2018-tól elvinné hazánkból az egyelőre csak itt készített CLA gyártását, ez állítólag nem megalapozott, s a márka igenis komolyan gondolja magyarországi jelenlétét. Egyebek mellett a Kecskeméti Főiskolával közösen elsőként indított itthon duális képzést, s a termelés sem alacsony volumenű, a százezredik magyar Mercedes már idén nyáron elkészült, s az üzem azóta sem fékezett: kétpercenként ad egy B-osztályt vagy egy CLA kupélimuzint.


Mostani újdonság pedig, hogy immár bárki elmehet és megnézheti, miként készülnek az autók, s a gyárlátogatásra akár 12 év feletti gyerekét is elviheti magával. Kereken 18 hónappal a hivatalos megnyitó után ugyanis a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit. A gyárlátogatásokhoz kiállítási tárgyakat és információs modulokat állítottak fel, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyártási folyamatokba.



A kiállítási modulok, más néven „infoboxok” négy épületben – az irodaházban, a présüzemben, a karosszéria-üzemben és a szereldében – láthatók. Segítségükkel interaktív módon, testközelből figyelhető meg, miként gyártják rekordidő alatt – természetesen szigorú minőségbiztosítás mellett – a Mercedes-Benz modelleket a magyar dolgozók.
[BANNER type="1"]
A 12 év feletti látogatók 25-50 fős csoportokban járhatják be az egész gyárterületet és kaphatnak német vagy angol nyelvű vezetést is – ingyenesen. Állítólag máris nagy az érdeklődés a gyárlátogatás iránt, év végéig 4000 érdeklődőre számít az üzem, mely a http://wwww.mercedes-benz.hu/gyarlatogatas címen várja az érdeklődőket magyar nyelvű vezetéssel hétfőn, szerdán és pénteken, németül kedden, angolul pedig csütörtökön. Minden látogató VIP – Visitor in Production – feliratú mellényt kap a látogatás idejére.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular