kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapOlyan is van, hogy fizet a biztosító

Olyan is van, hogy fizet a biztosító

Van, aki hiába vár kártérítést a biztosítótól, nem kap, míg egyéb esetekben az egyáltalán nem életszerű történetek után is járhat pénz. Most utóbbira hozunk egy példát.


Heti szívatásunkban egy szinte új autónak gurult neki egy másik, s a rögzítetlen autó tulajdonosa hiába ismerte el felelősségét, a biztosító megtagadta a kár kifizetését. Az ügy kapcsán kapott szakjogászi állásfoglalás szerint a biztosító jogosan járt el, s nincs más út, mint a károkozótól, az autóját nem rögzítő hanyag autóstól a kárösszeg behajtása akár peres úton. Hogy ez mennyire gyors, azt mindenki elképzelheti. Vannak sajnos esetek tehát, amikor önhibán kívüli sérülésnél is felettébb hasznos tud lenni a casco biztosítás, míg mint az az alábbi szívatásból kiderül, sok másik, szintén kevéssé életszerű és nem is feltétlenül igaz történetek kapcsán téríthet a kötelező biztosítás is.
[BANNER type="1"]

Olvasónk, Szilárd története egy „viperatámadásról


Vásárlásból jöttem gyalog haza. Látom, hogy a kocsim hátsó ablaka betörve. Az első ülésen egy bordázott nyelű vascső, azaz vipera. Még magamhoz sem igen tértem, mikor a kocsim körül állók mondták, hogy kellene a „szerszámuk.


Mondom nekik, hogy fölmegyek a kulcsért. Fölmentem, és hívtam a rendőrséget. Kiderült, hogy két autós versengett, leszorították egymást, és befordultak az utcánkba. Ott a vesztes kiugrott, előredobta a viperáját, ami betörte a kocsim hátsó ablakát. A rendőrnek azt mondta, hogy kanyarodáskor kiröpült a lefűrészelt biciklikormány. Felelősségét elismerte. Szerencse, hogy senki nem ült az autómban. A biztosító fizetett a kötelezőre a rendőrségi feljelentés alapján.



Az sajnos biztos, hogy sokszor nem feltétlen jogosan is fizethetnek a biztosítók, amelyek pontosan az előbbi okból egyre alaposabban próbálják kivizsgálni az eseteket, és így egyre több hétköznapi ügynél is keresik a kákán a csomót.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek