Szeptembertől szigorú szabályzásnak kell megfeleljenek a már fix, a korábbinál magasabb tarifával elérhető taxik Budapesten. Itt már a gyárilag taxinak épített modellek sem felelnek meg
Miként azt már tavasszal megírtuk, szeptember 1-től új szabályzásnak kell megfeleljenek a taxisok: egyebek mellett kötelező bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítaniuk, általánosan tilos az autókban a dohányzás, s a kocsikkal szemben műszaki előírások is vannak, azokat azonban nem menet, illetve üzem közben, hanem a vizsgákon, felmenő rendszerben ellenőrzik. Az egyéb előírásokat, így például a fix (kilométerenkénti 280 forintos, 450 forintos beszállási és percenként 80 forintos várakozási díjas) tarifa betartását, illetve a számlaadási kötelezettséget, valamint természetesen a taxiengedély érvényességét azonban civil ruhás ellenőrök, nevezetesen közterület-felügyelők ellenőrzik a közeljövőben az MTI közleménye szerint.[BANNER type="1"]
Az ellenőrzés magában foglalja a droszthasználat vizsgálatát, valamint a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végrehajtott ellenőrzéseket, de lesznek próbavásárlások is, melyekben az új rendelet minden elemének betartását is ellenőrzik majd a revizorok. Miként azt az MTI írja, utóbbiaknál a végállomásnál tájékoztatják majd a járművezetőt a közigazgatási eljárás tényéről, amelyről jegyzőkönyvet vesznek fel. A felhívás talán önmagában is meghozza célját: taxis legyen a talpán, aki ezek után el mer térni a szabályzástól.







Hullik a férgese 🙂
„taxis legyen a talpán, aki ezek után el mer térni a szabályzástól.”
Ez oltári poén !!!
„El mer térni..”…..Ez HUNGARY
Nem eltérni nem merünk….
Eső után köpönyeg…
nos, sztem eddig kellett volna ellenőrizni, és nem lett volna ennyire drasztikus változás ha nincsenek a lehúzós taxisok, vagy első lebukásra szépen elveszik ezek engedélyét…