csütörtök, február 5, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 579 Ft -
spot_img
KezdőlapTestközelből is jónak tűnik: az új Mazda3 Frankfurtban

Testközelből is jónak tűnik: az új Mazda3 Frankfurtban

Frankfurt sztárja a Mazdánál egyértelműen a teljesen új, harmadik generációs Mazda3. Megtekintettük hát az új négy- és ötajtóst.





[BANNER type="1"]













Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pedig ha félreteszed a japán márkafanatizmusodat és csak a formát nézed, akkor meglátod a nagyon jellegzetes bakancs sziluettet. Hosszú orr, hátra tolt utascella, csapott hát. Amikor még nem zsömléket építettek, hanem autókat, akkor pont így nézett ki egy autó, amelyik nem a 3 doboz elvet követte.
    Végre jó lóra tettek a japánok, olyan sziluettet rajzoltak, amire nem ciki hasonlítani.

    A 4 ajtós meg már most olyan álmosító, mint az új Mazda6.

    Összeszámoltál 18ezer VW-t? Nebassz, akkor te vagy maga Chuck Norris, aki kétszer is elszámolt a végtelenig. Miért nem az útra figyelsz? :-DDD

  2. A 4 ajtós formája 2 éven belül oylan fáradt lesz, mint a mostanié. Az 5 ajtós arányai nagyon jók, a sziluett az 1-es BMW.t idézi, ami hagyományosan jó arányú autó. Igen, ennek esik áldozatul a csomagtartó, de kit érdekel az? Autót veszünk, nem bőröndöt.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek