Bár pénteken is emelte az árakat a MOL, a következő héten újabb drágulás várható, ezúttal a gázolajnál fokozottabban
Miután múlt hét pénteken a gázolaj 7, a benzin 4 forinttal drágult, e hét azonos napján a benzin hazai átlagára került 6 forinttal feljebb, s 2-vel drágább lett a gázolaj is. Most ismét utóbbira vár komolyabb áremelkedés. Az olajárak felfelé ívelése ugyanis nem állt meg. A tőzsdéken 1,9 százalékkal került feljebb a benzin, 2,5 százalékkal a gázolaj jegyzési ára. Ez pedig fokozottan be fog gyűrűzni a hazai töltőállomásokra is.
Fokozottan fog begyűrűzni, ugyanis a forint árfolyama nemhogy tompítani tudna az áremelkedésen, hanem 1,3 százalékos gyengülésével tovább fokozza azt. Fizetőeszközünkben számolva a benzin áremelkedése is 3,2 százalékos, a dízelé pedig 3,8 százalékos. Mindez úgy, hogy a nemzetközi árak Szíria megtámadásának csökkenő esélye, így a kitermelési hiány rizikójának enyhüléses miatt a heti csúcsáraknál alacsonyabb szinten stabilizálódtak. [BANNER type="1"]
Mindent összegezve és az autósokat leginkább érintő információként elmondható, hogy a gázolaj esetében újabb 4-5 forintos, míg a benzinnél 3-4 forintos áremelkedés várható, így aztán a következő héten a most 427 forintos átlagáron kapható 95-ös és a 429 forintos átlagárú gázolaj is minden bizonnyal 430 forintos átlagár fölé emelkedik. És még többe kerülhetnek majd az üzemanyagok a drágább töltőállomásokon, ugyanis az áremelkedésekkel csak fokozódnak a benzinkutak közötti, már most is akár literenkénti 30 forintos árkülönbségek. Aki tehát olcsóbb kút mellett halad el, spórolhat, ha ott és minél előbb tankol! A kilátások ugyanis cseppet sem biztatók azok után, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke kijelentette: Szíriát szerinte meg kellene támadni.


















Lassan elég lesz indoknak, hogy a társaság elnökének viszket a pö…e… :S
nem a cikkhez tartozik, de az USA-t eddig a háborúk húzták ki a sz@rból…aháború pénzbe kerül, de ugyanakkor bevétel is..