hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz álomautó: Audi A6 16 évesen, 38 ezer kilométerrel

Az álomautó: Audi A6 16 évesen, 38 ezer kilométerrel

Az átlagos használtautó-vásárló elsőként az óraállást nézi, ez az A6 azonban nem csak azzal, hanem állapotával is azonnal megnyerhet minden A6-rajongót.




Érdekes autóra hívta fel figyelmünket egy olvasónk, de azért be kell, hogy valljam, visszafogott érdeklődéssel kattintottam le a kapott A6 hirdetését. Aztán persze ámultam: 1997-es Audi A6, a fotók szerint hihetően 38 ezer kilométerrel, nemrégiben Németországból beszerezve, ahol egyetlen tulajdonosa volt, egy 1924-es születésű hölgy, aki 1997. július 31-én vásárolta meg az akkor vadonatújnak számító A6-ost. Az elmúlt években azonban mind kevesebbet vezetett, most pedig már semennyit sem, így A6-osát eladta – egy szemfüles magyar kereskedő, pontosabban internetfüggő hobbivásárló kaparintotta meg. [BANNER type="1"]



Azt az A6-ost, amelyben még most, 16 évesen is mindössze 38 ezer kilométer van, s amiben már 4 évvel ezelőtt, 2009 májusában is 34 ezer kilométer volt. Sajnos a szervizkönyve jelenleg még nincs meg az autónak – bár azt ígérete szerint – eladója postázni fogja, az autó szervizmúltja azonban viszonylag jól kideríthető a benne fellelhető matricákból és cetlikből. Látható például, hogy a vezérműszíját 2009-ben, azaz 12 éves korában kicseréltették, látható az is, hogy ugyanakkor a klímát is szervizelték (ma is combosan hűt), idén júniusban (37 212 kilométernél) pedig nem csak új olajat és szűrőket, akkumulátort és négyévszakos Goodyear abroncsokat is kapott az alig használt A6-os. Nemigen kell tehát attól tartani, hogy bármi koros lenne az autóban. Amit a gyár előírt, azt ez a példány megkapta. Kapaszkodjanak meg, 15 éves korában még légzsákjait is lecserélték, nem azért mert eldurrantak volna, hanem mert annak idején 15 éves élettartamot adtak meg esetükben. És persze erről is van matrica az utastérben, a kontroll-lámpák pedig előírásszerűen kigyulladnak, majd elalszanak induláskor. És a műszerfalon ugyebár mesés szám olvasható: 38 291 a kilométerek száma. A jelenlegi tulajdonos által lekérdezett szervizmúlt szerint márkaszervizben utoljára 2007-ben, azaz tízéves korában járt, akkor 26 ezer kilométer volt benne, az elmúlt 6 évben pedig évi kétezret tett meg.




Az sem csalódik, aki nem óraállás-fetisiszta, az állapot ugyanis nem csak a futásnak megfelelő, hanem annál jobb, az A6 utastere valóban újszerű. És ez bizony varázslatosabb, mint egy új autóban, mert a formákon, az anyagokon, és mindenen látszik, hogy ez nagyon nem egy mai autó, ugyanakkor az is, hogy korában csúcstechnikájúnak számított. Automata elektromos ablakok, kétzónás automata klíma, elektromos ülésmagasság-állítás elöl az utas oldalán is – az utastér még úgy is gazdagon felszerelt, hogy ez messze nem egy rogyásig extrázott példány. Szövetüléses, alap kazettás rádiós, de a kezdetben az A6-kínálat csúcsának számtó 2,4 literes V6-os motorral szerelt, manuális, 5 fokozatú váltóval. Ez a konfiguráció az amúgy igen bőséges és kifejezetten rizikós tagokat is soroló A6-kínálatnak eleve az egyik legtartósabb, legkevésbé szervizigényes verziója (egyedül az 1.9 TDI veheti fel vele a versenyt), s ilyen futással valóban egy új autónak számít.




Alap, hogy a (hosszában beépített) motor – az új akksival – pöccre indul, utána pedig kellemesen duruzsol, alapjárata egyenletes, gázadásra pedig V6-os selymességgel jár, hiszen ez valóban egy V6-os, ráadásul hengerenkénti ötszelepes gép. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul csatolt lengőkaros futóműből nem, hogy kopogás nem hallható, nyúlás sem érezhető, s természetesen minden úgy jár, ahogyan újonnan is járhatott. A rugózás egyébként egészen kényelmes a kifejezetten ballonos, alufelnire húzott, 195/65 R15 abroncsokkal. Bár belül szintén minden gyári állapotú, az alapvetően makulátlan utastérben karcolás sajnos van: pont a sofőr ajtaján húzták meg valaha valamivel a fabetétet, ám amúgy minden, az ülések, de még a kormány bőr kárpitja is kopás- és karcolásmentes.



Kívülről picivel több hiba fedezhető fel, mint az utastérben, a négy sárvédőlemez közül bizony három is újrafényezett, egy (a bal első) most is karcos hajszálnyit, a jobb hátsó ajtó pedig kontár módon, sötétebb árnyalattal ködölt. Sajnos ez van, el kell fogadni. A még szinte gyári illatot árasztó, makulátlanul tiszta utastér és a kocsit alulról megnézve is hibátlannak tűnő műszakiság mellett talán nem lesz nehéz. Ez az A6 ugyanis ma pont azt adja, amit újkorában: még így, ötfokozatú váltóval is kellemes utazóautó, 140 km/óránál 3000 1/perc fordulatszámmal, csendesen és stabilan fut, 165 lóerejével és 230 newtonméterével visszakapcsolás nélkül is jól húz. Fogyasztása autópályás üzemben 8,5 l/100 km (ennyi volt a korábbi lakhelyétől, Berlinből hazáig vezető úton) és akár városban is 10 liter alatt tartható. Az Euro2-es motor gázreakciója a maiakéhoz képest elképesztően közvetlen és azonnali, bizony könnyű megszeretni.



Ha valaki kedveli az A6-ost, és egy jó példányra vágyik, olyanra, amire csaknem biztosan nem kell költeni még sok-sok tízezer kilométeren át, akkor talán az e példányért kért 1,99 millió forintot sem fogja sokallani. Hiszen egy alacsonyabb áron megvett példány az árkülönbözetet a szervizben hagyva is aligha lesz ilyen állapotú.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mi ez a reklámszöveg? Ki az a madár aki egy ennyi idős autóért ad 2millió ft-ot? Attól még hogy nem mentek vele annyit az idő vasfoga nem kerülte el. Nem csak km után kell az autóban alkatrészeket cserélni hanem bizonyos évek után is….

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek