hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapElső képeken az új Hyundai i10

Első képeken az új Hyundai i10

Szeptemberben Frankfurtban debütál a Hyundai i10 miniautó második generációja, amely elődjénél hosszabb és szélesebb, ugyanakkor laposabb lett. Csomagtartója is gyarapodott.




Öt évvel az első széria bemutatkozása után máris itt a Hyundai i10 szupermini második nemzedéke, a hivatalos premier a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lesz. A váltásra szüksége is van a dél-koreai törpének, mert egyrészt olyan darabszámban biztosan nem fogyott eddig, mint ahogy azt tervezték, másrészt a kisautókat, pláne a miniket a korábbiaknál kevesebben veszik, azaz újat kell mutatni, muszáj újat adni a vevőkörnek.

[BANNER type="1"]



És az sem árt, ha autószerűbb a forma, továbbá tágasabb az utas- és a csomagtér – ismerhették fel a Hyundai – európai – illetékesei, aztán pedig egy hosszban 80, széltében 65 mm-rel nagyobb, ugyanakkor 50 mm-rel laposabb kasztnit álmodtak meg és hoztak létre egy új padlólemezen, az elődéhez képest mondjuk alig eltérő, 5 mm-rel toldott tengelytávval. A csomagtartó 10 százalékkal lett öblösebb, s így 252 literes. A koreaiak szerint ez az érték és a lábtér is kategóriaelső.



A dizájn nem meglepő mód a legfrissebb márkajegyeket alkalmazza, az egyelőre nem részletezett motorpalettát 1,0 literes 3 hengeres és 1,25 literes 4 hengeres benzinmotorok alkotják majd. Bemutatásával párhuzamosan az új i10 gyártása is megkezdődik Törökoszágban. Az extralistán várhatóan olyan elemek is megjelennek, mint automata klíma, fűthető bőrkormány, sebességszabályzó és – korlátozó, LED-es nappali menetfény, biztonsági felszereltségét pedig széria menetstabilizáló és első függönylégzsák emeli komolyabb szintre.

István
nem aktív

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez egy nagyon jó vicc volt, feldobtad a napomat! 🙂

    Az Európában kapható Hyundaiok nagy részét Európában tervezték és Európában is gyártják, emellett 5-7év garancia jár (attól függően, hogy Hyundai vagy KIA) és azért a megbízhatósága sem rossz a koreai márkáknak. A Citroenről meg a többi francia csodáról ez köztudottan nem jelenthető ki. Ezzel nincs is semmi gond, aki francia autót vesz az nem a megbízhatóságot keresi, hanem a kényelmet és a szép formákat, amiket 100%-ra tudnak is. Ezért én is szeretem a francia kocsikat, szerintem az egyik legszebb a Citroen C5 Break. Szóval nem valószínű, hogy sokan a franciára szavaznának, sőt biztos, hogy nem. Az pedig, hogy tőlünk nyugatabbra mit vesznek, az minket egyáltalán nem érint. De ha annyira bele akarunk menni a dologba az előző „unalmas” i10 (ami szerintem egyáltalán nem volt unalmas, igazából baromi jól néz ki a facelift előtti modell) a német listán, Mini kategóriában az első 5-ből az 5. helyen áll, ami nem rossz. A Citroen C1/PUG107 párost nem látom a listán. 🙂

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek