hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap2619 kilométer 24 ezer forintból? Gerhard Plattnernek sikerült

2619 kilométer 24 ezer forintból? Gerhard Plattnernek sikerült

Célba ért a fogyasztási rekorder Gerhard Plattner a földgázhajtású Skoda Citigóval.


Az olaszországi, 550 forint körüli üzemanyagárakat múlt hétvégi Mazda MX-5-vásárlásunk kapcsán személyesen is megízlelve igencsak bravúros teljesítmény, amit Gerhard Plattner véghezvitt egy CNG-üzemű Skoda Citigóval. Miként azt korábban írtuk, a fogyasztási rekorder az olaszországi Vicenzából 2619 kilométert megtéve mindössze 100 eurónyi üzemanyaggal kívánt eljutni Stockholmba. A küldetés nem, hogy sikerült, Plattner úr alaposan túl is teljesítette a célt – 81,24 euróból, azaz mintegy 24 ezer forintból autózta végig a távot. Ez igencsak bravúros – példaképp említjük, hogy nekünk a szintén takarékos, 100 kilométerenként 6 liter gázolajat égető Renault Grand Scénic 1.6 dCi egyik olaszországi tankolása volt csupán 97,3 euró, mi abból 1000 kilométert sem tudtunk megtenni. [BANNER type="1"]


Plattner úr szerint ráadásul a Citigo tökéletes hosszútávfutónak bizonyult 1,0 literes, 68 lóerős háromhengeres motorjával. Ezen nyilván sokan csak mosolyognak, ám valamelyest még egyet is tudunk vele érteni, hiszen tavaly egy több mint 1000 kilométeres túrát a Citigo 75 lóerős benzinesével magunk is megtettünk, és valóban nem volt kellemetlen. Aki nem kíván 130 km/óránál többel utazni, és fontosnak tartja, hogy autójával szűk városi utcákon is könnyedén elférjen, az bizony tényleg jól járhat a Citigóval. Még úgy is, hogy CNG-s változatát itthon nem forgalmazzák, mivel hazánkban továbbra is mindössze három töltőállomáson lehet hozzá üzemanyagot kapni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Lassan elkezdik építeni Miskolcon a következő CNG-s kutat. 🙂 Megyeszékhelyenként legalább 1 kúttal már lehet arról beszélni, hogy pár millió ember számára vállalható alternatíva lehet ez a környezetbarátabb autózás.

  2. 2hete irtak:
    7nap 2700km azaz napi 385km durva tempo lehetett az a csoda hogy a haja megvan meg.
    En akor tartanam vmire ezt ha 2nap teljesiti ilyen fogyasztas mellett
    Szerintem ha a veteran versenyzonk ugy felkesziti a cng-s Focust szerintem megkozeliti
    persze ha a fold jo palyan kering a nap korul es elotte csak is lightes kajat tapol

  3. Valóban nem kell számolgatni, itthon három egész helyen tankolhatod, vagy lopod az otthoni vezetékből (halkan megjegyzem az se kéken ég már…) Nagyon jó, hogy van olcsó fenntartású autó, amit nálunk kb nem lehet használni. Majdnem olyan jóhír mint a Japán mágnesvasút!:D

  4. nem is kell hanyatt dobnod magad, gondolom azt csak abban az esetben tennéd, ha ennyi üzemanyagot termelne az autó.
    Én nem értem, szétmatekozzátok az agyatokat, számoltok, reszeltek, okoskodtok, miközben azt az alapvetést nem fogadjátok el, hogy a semmiből nem történik semmi! Ha szeretsz számolni, akkor arányosítsd a Citigo tömegét a Focushoz, a vezető kiszartsági állapotát és az aktuális páratartalom mértékét az évszakban megszokott széljáráshoz, valamint a te agykapacitásod aktuális szabad memóriaterületének fél 11-kor a nappali kövére vetített árnyékához és állítsd föl az aránypárt a két autóra vonatkozóan.

    Megáll az eszem.

  5. Pär megjegyzés és kérdsés:
    Mint mindig megint hiányzik az átlagsebesség, emrt igencsak fontos tényező, hogy mennyivel teljesítették és mennyi idő alatt!

    Másik dolog: számolgattam, kb 1,1euro 1l földgáz No-ban, de sok helyen olcsóbb. A fogyasztás ez alapján 2,82kg/100km-re jön ki, ha hiszek a matematikában. Ez egy szép érték, de Focus kombi 1.8 cng-vel főútón 3 személlyel 4,1kg/100km-t produkált. Én ettől a kísérlettől nem dobom hanyatt magam. A Citigo, VW up és társai cng-s változatai ezt tudják, erre tervezték, mi ezen a meglepő? Egy jó kocsi, minimális fenttartással.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek