hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapE hétvégén hegyre mennek a drifterek

E hétvégén hegyre mennek a drifterek

A Lóerők Éjszakája után ezúttal nappal, de sík helyett hegyi terepen mérik össze tudásukat a hazai drifterek.


[kepallobal=352531]Kezdés reggel 9-kor, ébresztőként gumifüsttel[/kepallobal]
Az autósport drift szakágában csupán egyetlen hazai hegyi felfutás szerepel, mely Parádsasváron 2011-ben íródott a történelembe. A versenyszervezők szerint azonban manapság egy hegyi verseny engedélyeztetése és rendezése annyira bonyolult, mint vakon kirakni egy Rubik-kockát. Épp ezért a drifted.hu más utakat keresett és szerencsére talált, július 20-án így ismét lesz Hegyi Drift.


Sokan nem tudják, hogy a drift gyökerei a japán hegyekből indult el hódító útjára még az 1960-as években. Annak idején pár bevállalós fiatal, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi szakaszokat a szerpentineken egy-egy kanyart lapjával fűztek le. A 90-es években már számos illegális hegyi versenyt tartottak, de már az egész távon megpróbáltak kilinccsel előre haladni az úgynevezett touge pilóták. Szerencsére a hegyi drift már a hazai közönségnek sem idegen, hiszen 2007-ben és 2008-ban a Mátrai Hegyi Verseny betétprogramjaként kapott helyet, míg két éve Parádsasváron tartották az első önálló hegyi drift versenyt. A pilóták pontosan azt a látványt nyújtották a nézőknek, amire igazán kíváncsiak: kizárólag kilinccsel előre beesni a kanyarokba és összefűzni azokat. Soha nem látott nézői szeretet és rajongás övezett minden egyes felfutást és ezzel együtt a versenyzők is felejthetetlen élményekkel térhettek haza.
[BANNER type="1"]
A szervezők az idei hegyi verseny helyszínéről immáron lerántották a leplet. Igazi feladvány volt, akár egy Rubik-kocka, de szerencsére az időpont mellett most már azt is tudjuk, hogy Bélapátfalván a Bélkő-hegyen lesz megtartva a rendezvény. Július 20-án dörzsölhetik a tenyerüket a szakág és a hegyi verseny rajongói, hiszen a magyar pilóták krémje az ígéretek szerint brutális módon fogja betámadni a hegyi szakaszt. A verseny nem titkolt célja az is, hogy a hazai drift versenyzőket újra összehozza, csakúgy, mint a nagy sikerrel zárult Lóerők Éjszakája. A promóciós videóból azt is leszűrhetjük már, hogy a többszörös Európa és magyar drift bajnok Kerényi Ádám szinte biztos, hogy nem hagyja ki ezt a bulit!

Az érdeklődők 2000 forintos belépődíjjal és július 20-án reggel 9 órai kezdettel számolhatnak, bővebb információkat pedig a Drifted.hu és a Hazai Hegyi Drift közösség Facebook oldalán olvashatnak.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek