Többen először indultak autós tájékozódási versenyen
Hétvégén lezajlott Pécsett a 71. Georallye verseny, amely egyben a 2013-as Georallye Magyar Bajnokság második futama is volt. Ismét nagyszámú nevezés érkezett, többen először indultak autós tájékozódási versenyen. Az öt szakasz közben három ügyességi számot kellett teljesíteni a Nagyárpád–Pécs útvonalon, illetve a Mecsek szemet gyönyörködtető lejtőin.
A megmérettetés egyből tájékozódási kihívással kezdődött, de szó szerint, mert az első etap első feladata geodéziai volt, ahol az itinerábrák sorrendjét kellett kiszerkeszteniük a versenyzőknek egy réten felállított útvesztőben. Mivel idén a Pécsi Georallye Autósport Egyesület nem nevezett a Közép-Európa Kupába, így csak egy, a nemzetközi szabályokon alapuló szakasz volt, s ez gyakorlatilag el is döntötte a versenyt. A résztvevők a legtöbb hibapontot ezen a szakaszon gyűjtötték, a többin az esélyesek fej-fej mellett haladtak.
Volt, hogy egy szakaszt visszafelé, emlékezetből kellett teljesíteni. Szinte mindenkinek jól ment
A harmadik és negyedik etap játékosabb volt, míg az utolsó szintén tartogatott meglepetést, mert az egyik korábbi, könnyű szakaszt visszafelé, emlékezetből kellett megtenniük a versenyzőknek. Bár ez elsőre elég lehetetlennek hangzik, az eredmények tükrében azt lehet mondani, hogy valóban jól tudnak tájékozódni a versenyzők, mert nagy részük minimális hibaponttal teljesítette ezt az etapot is.
A Mecsek keskeny és gyakran meredek útjai, illetve a 30 fokos hőség az autókat sem kímélte, de szerencsére mindenki műszaki hiba nélkül ért célba. Ezúttal is volt verseny a gyermekek számára (igaz, ezúttal a felnőttek viadala után), itt minden induló díjazásban részesült. Az ügyességi versenyszámot ezúttal is két kategóriára osztották a szervezők az autók teljesítményét és méreteit figyelembe véve.
[BANNER type="1"]
A kisautó kategória dobogósai
A nagyautó kategória dobogósai
[/szlista]
- Ambrus Sándor
- Kiss Tamás
- Patkó Gergely
A nagyautó kategória dobogósai
- Csikvár László
- Nemeskéri Klára
- Hetesi Gábor
[/szlista]
A verseny részletes eredménye elérhető a PG-ASE honlapján.
[/keret]
A Georallye Magyar Bajnokság szeptember 27-28-án zárul egy rendhagyó versennyel, amelyen a jelenleg is aktív versenyzők fognak etapokat készíteni. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, a részletes programról mi is beszámolunk a későbbiekben.





