kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapIzraelben nem lett siker az elektromos autók árusítása

Izraelben nem lett siker az elektromos autók árusítása

Még a jövő, vagy már a jelen? Sokat vitatott kérdés ez az elektromos autók kapcsán, ám ezúttal az utóbbi tábor kapott gólt.




Noha egy-egy újdonság, például a már itthon is kapható, s általunk nemrégiben elsőként tesztelt Nissan Leaf kapcsán akár úgy is tűnhet, hogy a villanyautózás már ma is teljesen életképes, a valóság elvétve mutatja csak ezt. Tény, hogy a villanyautók számára temérdek adózási, illetve forgalmi kedvezményt is kínáló Norvégiában akár annak látszódhat, máshol azonban ma még kevéssé tűnik annak. Ezt támasztja legalábbis alá, hogy ötéves fennállás és több mint 800 millió dollár felélése után csődeljárást kért maga ellen a Better Place nevű, elektromos autókat forgalmazó és üzemeltető izraeli vállalkozás.





Az eredeti üzleti tervek szerint a Better Place-nek évente több mint százezer Renault-Nissan elektromos autót kellett volna eladnia Izraelben, mivel úgy vélték, hogy az alacsonyabb fenntartási költségek, a benzinüzeműhöz hasonló menetdinamika, valamint a környezetvédelmi előnyük miatt egyre többen választják az elektromos járműveket, de reményük nem igazolódott be, eddig alig 2000 járművet tudtak csupán értékesíteni.
[BANNER type="1"]
Hiába terveztek így országos akkutöltő és cserélőállomás-rendszert, nem csak a teljes hálózat marad illúzió, hanem még a meglévő töltőállomásokat is be fogják zárni. Problémát jelent, hogy az üzleti modell szerint az autók akkumulátorainak tulajdonosa a Better Place volt, így a csőd és a töltőállomások várható bezárása után a megvásárolt elektromos autók használhatatlanná és értéktelenné válhatnak. A szerény eladási számok önmagukban nyilván nem vezettek volna csődhöz, ám a Better Place – nyilván a lehető legkedvezőbb árak érdekében – olyan megállapodást kötött a Renault-val, mely szerint 2016-ban már évi 115 ezer villanyautót kellett volna értékesíteni, különben súlyos bírságok vártak volna rá. Az elmúlt évek piacbővülése azonban elmaradt a várttól, így a terv is teljesíthetetlenné vált, s úgy tűnik, a csőddel még mindig jobban járhattak az cégtulajdonosok, mint a későbbi bírságokkal.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek