csütörtök, február 5, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 579 Ft -
spot_img
KezdőlapÚj arccal és XMOD szériával támad a Renault Scénic

Új arccal és XMOD szériával támad a Renault Scénic

Már itthon is kapható a tavasszal Genfben debütált frissített Renault Scénic, illetve az új, szabadidő-autós XMOD széria.


A márciusi Genfi Autószalonon frissített, a Clio IV, illetve a Renault egyéb új modelljeinek vonalaira emlékeztető orral és egy eddig még sosem kínált XMOD verzióval jelent meg a már sokszor próbált Renault Scénic. A komoly újdonságnak nem számító, ám mégis üde szériák immár a hazai piacon is kaphatók. A kompakt egyterűek egyik alapítójának számító, s első generációjával Év Autójának is választott Scénic 5 290 000 forintos lista-, illetve 4 690 000 forintos akciós árával – főként ellátmányához mérten – kedvező ajánlatnak számít.



Mindegyik verziója 6 légzsákkal, ESP-vel, légkondicionálóval, Bluetooth-kihangosítós, MP3-olvasós CD-rádióval, sőt, tempomattal szerelt. Ablakai alapesetben is egyetlen érintésre végigfutó elektromosak, zárjait Renault-kártya nyitja (a bázisverzió felett automatikusan). Tologatható hátsó ülés, padló- és egyéb rekeszek sora jelzi, hogy kiváló családi autó a Scénic. Hétülésesként is kérhető Grand kivitele 150 ezer forintos felárral kapható.



A Renault Scénic, Grand Scénic és a Scénic XMOD méretei



















Méretek
Hosszúság x szélesség x magasság [mm] Scénic: 4366 x 1845 x 1640; Grand Scénic: 4573 x 1845 x 1645; Scénic XMOD: 4372 x 1845 x 1656
Tengelytáv [mm] Scénic: 2702; Grand Scénic: 2770; Scénic XMOD: 2704
Csomagtér [l] Scénic: 522-1837; Grand Scénic: 208-702-2063;
Scénic XMOD: 437-555-1837





A motorpalettán mindössze kétféle benzines (1.6 16V, 110 LE és 1.2 TCe, 115 LE) benzines és kétféle dízel (1.5 dCi, 110 LE és 1.6 dCi, 130 LE) szerepel, a Grand nem kapható a kisebbik, de turbós benzinessel, amúgy mindegyik kivitel mindegyik motorral párosítható. Az erősebbik benzines és dízel egyaránt stop-start elektronikás, a váltók alapesetben egységesen 6 fokozatúak, kettős kuplungos robotizált (EDC) egység az 1.5 dCi-hez kapható. Fogyasztás és menetdinamika szempontjából a feltöltő nélküli 1.6 16V motor egyaránt sereghajtó, míg az 1.6 dCi nem csak a leginkább aszkéta, a legdinamikusabb is. Értékek az alábbi táblázatban.
[BANNER type="1"]

Műszaki adatok






























































































1.6 16V 1.2 TCe 1.5 dCi 1.6 dCi
Motor benzin benzin dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1198 1461 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 kézi/6
(EDC/6)*
kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 110 (6000) 130 (5500) 110 (4000) 130 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 151 (4250) 205 (2000) 240 (1750) 320 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,7-12,6 11,4 12,3-13,5
(13,4-14,3)*
10,3-11,1
Végsebesség [km/h] 185 190 180 195
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 7,4-7,7 6,2 5,2 (5,0)* 4,4
CO2-kibocsátás [g/km] 174-178 140 135 (130)* 114-115
Saját tömeg [kg] 1446-1535 1485 1507-1589
(1536-1619)*
1565-1638
Megengedett össztömeg [kg] 1904-2138 1955 1964-2200
(1993-2230)
2035-2249



* kettős kuplungos robotizált váltóval




Újdonság az XMOD széria, mely a Captur feletti ál-szabadidőautót, azaz crossovert jelenti. Csekély mértékben emelt hasmagassággal, alul fényezetlen lökhárítókkal, küszöbborításokkal és sárvédőívekkel. Összkerékhajtás helyett csak egy speciális, forgókapcsolóval irányítható (Extended Grip) ESP segíti benne a terepezést. A 40 km/óra felett automatikusan aktivizálódó országúti program mellett van egy laza talajra való és egy meredekebb szakaszokon bevethető programja is. Utóbbi lejtmenetvezérlést, azaz automatikus fékezést is ad, s laza talajon sem engedi kipörögni a hajtott – első – kerekeket. Az XMOD széria egyedi alufelniket, vágott aljú bőrkormányt, illetve csakis hozzá kínált bőr-velúr kárpitozást kaphat, de felszereltség-arzenáljával alapvetően a Scénic sorát nyújtja. Akciós alapára 4 930 000 forint, azaz az alap Scénichez viszonyítva 240 000 forinttal magasabb. A csakis a Scénic rövidebbik kiviteléből kínált XMOD az alapszéria összes motorjával megkapható, a szabadidő-autós megjelenés nem jár fogyasztástöbblettel vagy a menetdinamikai értékek változásával, azokat egyébként a hosszított, hétüléses kivitel is alig módosítja.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek