hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapTalán jövő héten sem változnak az üzemanyagárak

Talán jövő héten sem változnak az üzemanyagárak

E héten nem változtak az üzemanyagárak, s van rá némi esély, hogy a következő se hozzon változást. Ha mégis lesz, az csakis a benzint, és azt sem komoly mértékben érinti majd.


Február óta a MOL heti két alkalommal is módosíthatja nagykereskedelmi árait, melynek következtében a töltőállomások – természetesen jelentős szórást mutató – árai is hetente két alkalommal is változhatnak. Volt is rá számos példa, jellemző, hogy a heti változások rendszerint azonos irányba mutatnak, nem pedig egymást kioltók. E héten azonban egyetlen alkalommal sem változtatott árain a MOL, s a piaci mozgások alapján van rá némi esély, hogy a következő hét se hozzon változást az üzemanyagáraknál.


Az elmúlt héthez képest ugyanis a benzin világpiaci ára mindössze 1,4 százalékkal drágult, a gázolajnál pedig még elenyészőbb, tényleg jelképes, 0,1 százalékos a dollárban tapasztalt drágulás. Tetézi ugyan az utóbbiakat, hogy a forint is gyengült a dollárhoz mérten, ám az sem komoly mértékben, mindössze 0,34 százalékkal. A benzin így 1,7, a gázolaj 0,4 százalékkal lett drágább. [BANNER type="1"]
Ha lesz változás, az vélhetően csak a benzin – jelenleg átlagosan 406 forintos – árát fogja feljebb vinni, mintegy 2-3 forinttal. A 95-ös tehát az esetleges jövő heti drágulást követően is olcsóbb maradhat majd mint a jelenleg 410 forintos átlagáron kapható gázolaj. Áremelést Pünkösd Hétfő miatt kedden hozhat a MOL, az pedig csütörtöktől léphet majd életbe, s a rövid héten mindössze egyetlen árkorrekció várható – ha egyáltalán sor kerül arra. Aki nagyon óvatos kíván lenni, autóját teletankolva, 50 liternyi üzemanyag vételezése esetén 150 forintos spórolhat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek