Már a Skoda konfigurátorában is feltűnt az Octavia RS. Tudjuk, hogy 17 colos alufelniket fog kapni alapáron, ám azt még nem, hogy pontosan milyeneket, azt ugyanis még takargatják a gyáriak
Forró téma a Skoda Octavia RS, ami természetesen nem meglepő, népszerű sorozat népszerű csúcsverziója. Kifutó kiadását tavaly teszteltük, az újról pedig még márciusban érkezett a hír, hogy majd nyáron, Goodwoodban fog debütálni. Azóta elcsípett fotókon és videón keresztül is láthattuk, amint a Nürburgringen rója tesztköreit, most pedig már itthon is elérhető, megjelent a Skoda árlistáján, s bárki megrendelheti.
Miként azt már korábban is tudtuk, kétféle motorral, 220 lóerős, 2,0 literes TSI benzinessel és 184 lóerős, szintén 2,0 literes közös nyomócsöves, CR TDI turbódízellel lehet választani. Nem csak motorereje, ellátmánya is izmosabb a többi Octaviáénál, alapáron kap például bőr-szövet kárpitozást, Bi-Xenon fényszórót, automata légkondit, 17 colos, 225/45-ös abroncsokat hordó alufelniket, tempomatot, Bluetooth kihangosítót és automata kapcsolású fényszórót is. [BANNER type="1"]
Hogy azért maradjon titok a goodwoodi, júliusban esedékes premierig, az Octavia RS menetdinamikai értékeit még nem hozta nyilvánosságra a Skoda, s a Nürburgringen elcsípett képeken sem látszódó alufelniket sem mutatja még a konfigurátor. Az árak azonban már publikusak, aki kívánja, már most megrendelheti RS-ét, s úgy a premier után nem sokkal már át is veheti. A kérdés tehát nyitott, Octaviát 7,8-8,4 millióért kér valaki?
Az új Skoda Octavia RS kínálata
| Modell | Üzemanyag | Motor / teljesítmény | Váltó | Vételár |
| 2.0 TSI | Benzin | 2.0l / 162kW / 220LE | Kézi 6 fokozatú | 7 831 670 Ft |
| 2.0 TSI DSG | Benzin | 2.0l / 162kW / 220LE | DSG váltó 6 fokozatú | 8 405 710 Ft |
| 2.0 CR TDI | Gázolaj | 2.0l / 135kW / 184LE | Kézi 6 fokozatú | 7 892 160 Ft |
| 2.0 CR TDI DSG | Gázolaj | 2.0l / 135kW / 184LE | DSG váltó 6 fokozatú | 8 466 200 Ft |










