hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap1000 forintos jegyár a BKV-nál

1000 forintos jegyár a BKV-nál

Nosztalgiamenetet indít május 19–én vasárnap a BKV. A közlekedésbarátok a túrát az 1980–as évek elejét megidéző korhű kivitelben felújított IK–260.00 autóbusszal - 1000 forintért - tehetik meg.




Miként arról korábban beszámoltunk legidősebb, s a BKV, de Budapest évtizedeit is meghatározó autóbuszát idén restaurálta a közlekedési vállalat. A 33 éves, 12 éve elhanyagolt busz állapota nagyon leromlott az elmúlt évek során, ezért idén februárban a kelenföldi buszgarázsba került, ahol Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának kezdeményezésére felújították, hogy ismét régi pompájában, eredeti, gyári állapotában, de immár nosztalgiabuszként közlekedhessen Budapesten. A restaurálás befejeződött, a 260-as valóban gyári fényében tündököl, s e hét vasárnap meg is kezdi a nosztalgiaüzemet.



Öt megállóval, összesen 50 regisztrált utast fog szállítani, nekik 1000 forintos jegyárat kell majd megfizetniük. Jelentkezni ráadásul mindössze ma (május 17-én) délig lehetett a turizmus@bkv.hu címen. A jegyek hamar elkeltek, az 1000 forintos tarifa nem szerény, ám az a teljes, 3,5 órás, több megállós útra szól. A Széll Kálmán térről induló túra útvonalán várja a közlekedésbarátokat a BKV, s ígéri, hogy hamarosan újabb nosztalgiajáratai is lesznek.
[BANNER type="1"]

A Nosztalgia járat menetrendje


Indulás helye: Széll Kálmán tér


Indulás ideje: 10:00

Érkezés: 10:20



Útvonal: Széll Kálmán tér – Margit körút – Krisztina körút – Nagyenyed utca – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Istenhegyi út – Költő utca – Diana utca – Eötvös út – Normafa


Indulás: 10:40

Érkezés: 11:25



Útvonal: Normafa – Eötvös út – Hollós út – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Istenhegyi út – Nagyenyed utca – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Pasaréti út – Pasaréti tér – Csévi utca – Kapy utca – Csatárka utca – Zöldlomb utca – Szépvölgyi út – Virág Benedek utca – Szépvölgyi út – Fenyőgyöngye – Hármashatárhegyi út – Hármashatárhegy


Indulás: 11:35

Érkezés: 12:00



Útvonal: Hármashatárhegy – Hármashatárhegyi út – Fenyőgyöngye – Szépvölgyi út – Virág Benedek utca – Szépvölgyi út – Kolosy tér – balra Lajos utca – Pacsirtamező utca – Árpád híd – Margitsziget (Zenélő kút)


Indulás: 12:20

Érkezés: 12:40



Útvonal: Margitsziget (Zenélő kút) – Árpád híd – Róbert Károly körút – Kacsóh Pongrác út – Gundel Károly út – Állatkert – Hősök tere


Indulás: 13:00

Érkezés: 13:30



Útvonal: Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Széchenyi lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút – Alagút utca – Krisztina tér – Krisztina körút – Széll Kálmán tér

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én úgy emlékszem 83-ban már voltak ilyenek, sőt az egyenes műszerfalas nagyobb kormányosok akkor már ritkábbak voltak, de az ilyen „körkörös” műszerfalúaknál mintha már a billenőkapcsolós ajtónyitók lettek volna rendszeresítve, amin végig lehetett szánkázni az ujjunkkal, 1-2 másodpercet ezzel is nyerve megállónként. Akkor még lehetett száguldozni, és érdemes is volt, főleg „kiállás” előtt, több idő jutott a Határ úton a káposztás bucis hamburgerre:)

  2. A korhű állapot azért egy erős túlzás, ezt nem restaurálták, hanem felújították. Ezekben sosem volt az ajtók feletti doboz valamint az ablakok fogantyúja fekete, hanem világosszürke volt, ilyen üléshuzatot az Ikarus tán sosem tett a vezetőülésre, az indexkar egy sokkal újabb évjáratból való, a felső belső tükör hiányzik úgy mint a kesztyűtartó zárja, előre a kistükröt csak jóval később kezdték el felszerelni, stb. stb.
    Lehet, hogy ezek apróságok, de ha már csinálunk valamit, akkor érdemes tökéletesre csinálni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek