kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapVideón a Skoda Octavia RS

Videón a Skoda Octavia RS

Fotókon már elcsípték a nyáron Goodwoodban debütáló Skoda Octavia RS-t a Nürburgringen, ám ezúttal már videón is látható az új családi Skoda legizmosabb változata.

Új információk nincsenek az Octavia RS-ről, ahogyan az már márciusban ismert volt, júliusban Angliában, egészen pontosan Goodwoodban debütál, az autószalonok közül pedig elsőként minden bizonnyal a szeptember elején nyíló Frankfurtin lesz jelen. Korábban már lepel nélkül is láthattuk, szintén a Nürburgingen elcsípett fotók által, most pedig már mozgás közben, videón is megtekinthető az Octavia-csúcsmodell.


Motorja 220 lóerős 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses benzines lehet majd 350 newtonméterrel, illetve azonos méretű, 185 lóerős CR TDI (közös nyomócsöves) turbódízel is szerepelhet, legalább akkora, de talán még nagyobb nyomatékkal. A váltók – nem meglepő módon – 6 fokozatúak lesznek, a kézi mellett várhatóan mindkét verziónál elérhető lesz az imádott, dupla kuplungos automata.[BANNER type="1"]


Az RS esetében pedig alapáras lesz a sportos verziót a többi Octaviától megkülönböztető, élesebb vonalakkal rajzolt lökhárító, a méhsejt-mintás hűtőmaszk, valamint a csomagtértetőre biggyesztett spoiler, valamint a dupla kipufogóvég és a szériamodellekénél izmosabb, a motorteljesítményhez illő, egyedi keréktárcsák mögött dolgozó fékrendszer is. Miként az Octavia alapmodellje, az RS is hosszabb, szélesebb, laposabb és könnyebb lesz elődjénél, így az eddigi leggyorsabb és legdinamikusabb Octaviát jelenti majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek