hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÚjabb parkolási világrekord, ezúttal bénázásból

Újabb parkolási világrekord, ezúttal bénázásból

A leggyorsabb parkolás rekordját két angol srác 13,1 cm-es réssel és gyors manőverrel tartja. Egy - szintén angol - hölgy jóval nagyobb helyre mintegy félóra alatt sikerült letegye autóját.


Lehet, hogy az angoloknál különös érdeklődésre tart számot a parkolás, ugyanis legutóbb két brit srác tűzte maga elé célul, hogy megdöntsék a párhuzamos parkolás rekordját, és sikerült is nekik! Autójuk hosszán túl mindössze 13,1 centiméternyi helyre sikerült betegyék Minijüket. Most pedig – szintén két brit – egyetemista szánt arra 15 percet életéből, hogy filmre vegye egy hölgy bénázását kitartó, végül szintén sikeres parkolási próbálkozását, amint egy Opel Corsa C-t kísérel letenni egy nem is túlzottan szűk helyre.


A felvétel-gombot amúgy állítólag már egy másik negyedórányi próbálkozás után nyomták meg, azt követően, hogy segítségüket is felajánlották, ám azzal a hölgy nem élt. Összességében így félórányi manőverezés után sikerült a parkolás. Az a parkolás, mely elvileg a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsga része kellene, hogy legyen. Persze magunk is tudjuk, hogy itthon is nem egy esetben kapnak úgy jogosítványt a jövő közlekedői, hogy nem, hogy vezetni, parkolni sem tudnak. A videó amúgy hosszú, negyedórányi, a parkolási bénázás egysíkúságát a felvétel készítőinek sportriporteri magasságokba törő kommentárjai, illetve a sikert követő rivalgás próbálja megtörni. Bakiparádé-kedvelőknek már-már kötelező opus.[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sajnos nálunk is vannak hasonló vezetők, ha lenne egy kis önbecsülésük leadnák a jogsit és nem veszélyeztetnének senkit. Sok vezetőnek már az is problémás, hogy melyik pedál a gáz a fék vagy a kuplung, Pl.: bemegy a kirakatba mert a fék helyett a gázra lép. Nekem volt egy esetem amikor egy szűk egysávos utcában kanyarban jött szembe egy hölgy aki mikor meglátott megijedt és felém rántotta a kormányt mert nem volt tisztába azzal, hogy merre van jobb ill. bal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek