hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapAz FKF szerint is ajánlott a tavaszi autómosás

Az FKF szerint is ajánlott a tavaszi autómosás

Hosszú volt a tél, s most sincs igazán tavaszias idő, szinte nyár van, ám a köztes évszak kimaradásával nem hagyható el az autó ápolása.


Rendszeresen előkerülő téma az autó őszi, illetve tavaszi ápolása. Nos, a tavasz idén – egyelőre – szinte elmaradt, ám a járgányok ennek ellenére meg kell kapják az időszakos törődést.


Azok az idők már elmúltak, amikor tavasszal, a hőmérséklet emelkedésével alacsonyabb viszkozitású olajat kellett önteni a motorba, a mai kenőanyagok már egyszerre tudnak jók lenni hidegben és melegben is. Továbbra is kötelező mutatvány a már sokat szajkózott gumicsere. Akinek épp nincs megfelelő garnitúrája, fussa át saját, az egyes abroncsok közötti különbségeket egzaktul mutató tesztünket. A többieket viszont – mint szigorú anyuka – némi olvasás után kitessékeljük a szabad levegőre, ugyanis a tavaszi autóápolás legfőbb pontja az alapos mosás. [BANNER type="1"]




Erre nem csak szerintünk van szükség, megkerestük az FKF néven ismert Fővárosi Közterület Fenntartó utódját, a Budapesti Városüzemeltetési Központot, s megtudtuk, hogy a tavaszi autómosás szerintük is javasolt, ugyanis a síkosságmentesítésre használt vegyszerek korrodáló hatásúak. Nem kell túlzottan bonyolult vagy drága mosatásra gondolni. Akár néhány száz forintból megoldható lehet a kérdés egy benzinkúton. A nagynyomású mosókkal leginkább a kerékjáratokat, a küszöböket és az autó alját kell alaposan megtisztítani. Ha már mosóban járunk, nyilván a karosszéria látható lemezeit is megtisztítjuk, az viszont már nem a tavaszi ápolás fő része, s nem egy benzinkúton lesz a legszebben kivitelezhető. A mosás természetesen otthon, a hétvégi telken vagy a nagymamánál is megejthető lehet, akár egy hagyományos slag is megteszi, ha annak a végén van egy szűkítős locsolófej. Még alaposabbak lehetünk otthoni nagynyomású mosóval, de annak beszerzését csak az autó és legfőképp csak szezononkénti takarításához nem ajánljuk. Aki viszont másra, például teraszmosásra, kerékpártisztításra is bevetné, nem fogja rá sajnálni a pénzt, főként hogy ma már 20 ezer forint alatt is lehet korrektet kapni.



Bár az autón – mint az megtudtuk – vegyszerek lehetnek a sózás által, annak lemosása még nem lesz – vészesen – környezetpusztító, aki viszont vízelvezetéssel nem rendelkező helyen mossa autóját, kérjük ne használjon hozzá sampont, azaz újabb vegyszert. Míg télen és kora tavasszal azt mondanánk, hogy napközben érdemes autót mosni, hogy az meg tudjon száradni, most inkább a reggeli és az esti órákat javasolnánk, ügyelve arra, hogy felhevült karosszériát semmiképp se locsoljunk hideg vízzel. Mosás után ajánlott a lemezek szárazra törlése, amikor vélhetően elő fognak bújni korábban nem ismert karcolások. Az apróbbak polírozással legtöbbször eltüntethetők, a nagyobbakat pedig – ha lemezig hatolók – feltétlenül kezeljük vagy kezeltessük, hogy a lemez ne kezdjen rozsdásodni.



Nem csak a karosszéria, az utastér is igényel némi figyelmet tavasszal, hiszen az nyeli el a cipőkről leolvadó temérdek havat télen, s nem biztos, hogy kellően ki tud száradni. Tavasszal ezért emeljük ki a kivehető szőnyegeket, napoztassuk azokat is és szellőztessük az autót is, hogy a gyári kárpitból is ki tudjon jönni a nedvesség. Az ajtótömítéseket, de még a motortér csöveit is ajánlott glicerin alapú ápolószerrel kezelni, hogy azok ne töredezzenek szét. Hosszú távon autónk biztosan meghálálja a törődést, de az az autós ember szívének is biztosan jót tesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Annyiban kiegészíteném, hogy az u.n. tapasztalt sofőrnek is okozhat meglepetést a hó alatt megbúvó jégpáncél. Így vagy úgy, lássuk be, sajnos szükség van a sózásra, amíg nem találnak valami környezetkímélőbb, autókímélőbb megoldást az utak biztonságosabbá tétele érdekében. Én személy szerint az autót nem csak szezononként mosom, hanem gyakrabban, töltőállomásokon. Szerintem a havi, esetleg 2 havi mosás (avagy alapos öblítés) nem olyan megterhelő dolog. És nem feltétlenül kell magasnyomásúval ezt végrehajtani, ha valakinek a pénz/idő hiánycikk. 11 éves az autóm, mégsem nevezném rozsdakupacnak, igaz ebből 3 év külföldi életciklus. Sőt, igazából rozsdát még nem is láttam rajta.
    Minden a gondosságon múlik, ez az én véleményem. Eladásnál megtérül.

  2. Én is ezt mondogatom, hogy a sóval jóval több a hátrány mint az elöny. Viszont azt is belátom, hogy a mai felhígult sofőrők között(mindenki vezetni akar, rengetegen akiknek semmi keresnivalójuk amúgy a kormánykerék mögött – kb. olyan mintha mindenki pilóta vagy épp agysebész akarna lenni, ha kell ha nem – ) nagy lenne a baj ha nem takarítanák le sóval – mivel mással – az utakat. Meggyőződésem, hogy az első lehullott hónál ami nem lenne sóval elolvasztva a magyarországi autósok 50%-a egy hét alatt leamortizálná autóját valamilyen mértékben…Szóval marad a mosás és a tehetetlenség, hogy legnagyobb ügyelés mellett is 8-10 év után rozsdakupaccá válnak az autók nagy része márkától függetlenül.

  3. Ezzel egyetértek! 🙂

    Már csak azért is mert egészen őszig meglátszik az útrepedésekben is a kivirágzó só! Tehát folytatni kell a mosást rendszeresen egész évben!
    Azért az elmondható, hogy összességében így egyáltalán nem energia takarékos megoldás a sózás, sőt kimondottan környezet károsító is!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek