Ken Block, valamint a Ford csapata és nem utolsósorban három Ford Fiesta ST a Városligeti Műjégpálya aszfaltján
Nem vitás, hogy Ken Block a gymkhana, vagyis a kilinccsel előre autózásból, a driftből – látványos vezetési trükkökkel kiegészülve – kinőtt autós élmény mestere. Ezt leginkább a Gymkhana című – ötödik részével San Francisco utcáin randalírozó – filmeknek köszönheti. Ő látogatott néhány hete Budapestre. Nem, nem a Gymkhana 6 forgatásához, csupán a Ford Fiesta ST reklámfilmjének felvételeihez, meg persze azért, hogy a 180 lóerős, 100 km/órára 6,9 másodperc alatt gyorsuló kisautó hazai megjelenése mellé kellő szenzációt teremtsen.
A ralivébén is rendre megforduló volánvirtuóz csak néhány napot töltött Budapesten, s ezalatt meglehetősen sűrű programja volt: tízezres tömeg előtt jelent meg az Autó, Motor és Tuning Show-n, megmászta a Halászbástyát és a Citadellát, valamint persze dolgozott is, a Városligeti Műjégpálya jegénaszfaltján autózott a kamerák kedvéért, valamint azon szerencsések örömére – akik Európa 8 országából, köztük Magyarországról dedikált videókkal, illetve fotómontázsokkal – nyertek lehetőséget arra, hogy a sztár mellé üljenek a Fiesta ST anyósülésébe.
[BANNER type="1"]
Élményt persze nem csak ők kaptak, hanem azok is, akik látták személyesen vagy a lenti rövidfilmen. Utóbbit már a YouTube-ra töltését követő ötödik napra is több mint százezren tekintették meg. Nem csoda, hiszen izgalmas mutatványokkal telített, hátteréül nem csak a városligeti Vajdahunyadvár, hanem a legnevesebb hazai graffitiművészek által készített három, a helyszínen elhelyezett óriásplakát is szolgált.
Egyértelmű, hogy jó reklám ez Budapestnek is – aminek csakis örülni lehet. „Rendkívül inspiráló számunkra, hogy a Ken Block és a Fiesta ST budapesti tartózkodását bemutató videóriportra néhány nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak világszerte. Mindez különösen izgalmas a nézettségi statisztikák részletes elemzésekor, amelyből kiderül, hogy a felvétel épp úgy nagy érdeklődésre tartott számot az Egyesült Államokban, mint Malajziában, Brazíliában, Ausztráliában, Dél-Koreában – hogy csak néhányat említsek a távoli országok közül – vagy az európai országokban.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója. „Ez igazolja előzetes várakozásainkat, mely szerint a Ken Block budapesti látogatása során készült felvételek nem csupán a Ford Fiesta ST népszerűségét növelik majd, de fővárosunk ismertségét, jó hírét is öregbítik világszerte.”





