Ritka, de érdemes keresni – Honda Accord Tourer használtteszt

Benzines kombi – logikus választás használt autót keresve. Hiszen tágas, viszonylag szerény benne a hibalehetőség, jellemzően nincs turbó, nincs bonyolult és kényes magasnyomású befecskendező-rendszer, mint a mai és az elmúlt bő 10 évből származó dízelekben. Fenntartása olcsónak ígérkezik, fogyasztása jellemzően a még elviselhető kategória. Pláne, ha úgy nézzük, hogy alig magasabb, mint egy kisebb, gyengébb motorral szerelt alsó-középkategóriás modellé. Hogy 1,5 millióért milyeneket lehet kapni, azt keddi piaci körképünk ismertette. Mostani tesztautónk pedig megfelel az ottani keresési feltételeknek, ám szinte nem létező modell, hiszen egyrészt nagyon ritka, másrészt e példány itthon nem is forgalmazott specifikáció.



A 2003-ban debütált Honda Accord Tourerről van szó, annak is 2,0 literes, 155 lóerős „alapváltozatáról”. Pontosabban motor tekintetében bázisáról, felszereltségben pedig izmos, Executive kiviteléről. Ilyen párosítás itthon nem létezett, ezt a példányt azonban első tulajdonosa Ausztriában rendelte, így az Accord életének első felét osztrák rendszámmal futotta, zömében Ausztria és Magyarország útjain, de járt számos helyen Európában. A használt autók piacára ki sem került, hiszen olyan jó autó, hogy egy elsőtulajos példány eladja magát. Így történt esetében is, a használttesztünkben három héttel ezelőtt bemutatott Mitsubishi Galant gazdája vette meg egy ismerősétől. Sokat, nagyjából 3 évet várt rá. A merkúros időket idéző türelemre két, de lényegében azonos okból volt szükség. Az Accord első gazdája hiába kívánta már lecserélni a koros kombit, az azért bőven elég jó volt ahhoz, hogy nehezen szánja rá magát az új autó vásárlására. Az akkor még leendő második tulaj pedig tisztában volt azzal, hogy ilyen, első pillanatától követhető, szervizkönyvvel is igazolt, de ami még fontosabb, általa is ismert előéletű példányra érdemes várni.



Próbánk alapján a használtautó-vásárlók többségének – akiknek nincs ismerettségi körében ilyen, eladásra kerülő Accord – javasolni tudjuk, hogy érdemes keresni. Bár nem egy tömegmodell, pláne nem az a 2,0 literes benzinessel, megér egy kis kutatást. A 4,75 méter hosszúságú, és igen nagy, 2,73 méteres tengelytávú kombi ugyanis meglehetősen tágas. Elöl és hátul is bőséges teret ad, az ötödik ülőhely persze csenevész. A kárpitok még a 9 éves, 226 ezer kilométert futott autóban is csak egy-két helyen kopottak, ilyen kritikus pont például az első könyöklő sarka – ez mondjuk a legkönnyebben újrahúzható elem. Az ülések néhány ponton takarításon túl mondjuk már kiadós, idő- és persze pénzigényesebb kárpittisztításra is szorulnának, de az összkép abszolút kedvező. A kormánykerék és a váltókar bőrhuzata feleekkora futással is elmenne, itt pedig döbbenetesen „jó bőrben” van. (Mellékszál, hogy korábban kereskedőnél futottunk nem egész 120 ezer kilométerrel hirdetett, fotón még tetszetős példányba, melyben a gyári szervizinformációk szerint 4 évvel korábban is 400 ezer kilométer volt. A jó minőségű Hondákkal tehát érdemes vigyázni, mert állapotukon sokszor nem látszik a futásuk!).




Szinte magától értetődő, hogy a gyárilag beépített extrák, az elektromos ablakok, a fűthető villanytükrök, valamint a kulcsról nyitható, és a belső kárpitra szerelt gomb megnyomásával zárható elektromos csomagtérajtó is teszi a dolgát, fokozza a kényelmet. Minőségi, kormányról vezérelhető a gyári hifi, ami a Dension utólagos szettjével már MP3-lejátszást, kihangosítást és persze a csatlakoztatott telefonról vagy egyéb lejátszóról, pendrive-ról a legkomolyabb zenetárakat is kiszolgálja. Az akusztikai élmény már-már prémiumvilágot idéző, s voltaképp az utastér is azon miliő – 9 évvel ezelőtti – belépőszintjét képviseli. Az első ülések ráadásul fokozottan komfortosak, kellemesen ölelik körül az átlagtermetűek testét. A kormánykerék és a sofőr széke egyaránt tág tartományokban állítható, ezeknek köszönhetően a kilátás sem rossz a kívülről sokak által „lehalottaskocsizott” kombiból.




Kellemes csalódás a 2,0 literes benzinmotor is, pedig nem kellene az legyen. Az Accord (még valódi) japán autó, változó szelepvezérlésű motorja pedig úgy jár, mint újkorában. Alapjáraton rezzenéstelenül és csaknem némán. Az Euro4-es emissziós normát teljesítő 16 szelepes alul sem nyomatékszegény, 190 Newtonméteres nyomatékát 4500 1/percnél hozza, 155 lóerejét pedig 6000-nél adja le. Ha pörgetjük, 9,6 másodperc alatt 100 km/órára gyorsít. Bár a hozzá kapcsolt váltó csak 5 fokozatú, a végsebesség kellően magas, 205 km/óra.
[BANNER type="1"]
Átlagos autópálya-tempóval, meg persze többel is csendesen, biztosan fut a csaknem 1,5 tonna saját tömegű Accord. Önsúlya hallatán sokan tehetik fel a kérdést: nem kicsi hozzá az alapméretű benzines? Egyáltalán nem, 2,0 literes űrtartalmával ugyanis ez a motor csak a Honda középkategóriásánál volt bázis, a japánok ugyanis nem adtak az árérzékeny piacokra szóló harmatverziót. Ez már egy teljesen kielégítő konfiguráció, s a még korábbi évek autóihoz, akár az 1993-as Galanthoz viszonyítva jelentősebb a teljesítménybeli előny, mint amennyivel nehezebb és persze masszívabb is az Accord.




A jelentős tömeg pedig nagyobb mozgási energiát képvisel – aki megtanulta, kiválóan tud vele lendületből autózni, s így fogyasztása sem vészesen magas. A gyári vegyes érték 8,3 liter, az országúti 6,8, a városi pedig 10,9 liter 100 kilométerenként. Használói tapasztalatok szerint azonban városban is el lehet lenni 10 literből az Accorddal – nem csupán ezen példány tulajdonosa szerint, hanem Használói Véleményeink kitöltői szerint is. A benzines Accord így menetdinamika és fogyasztás szempontjából is korrekt, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futóműve pedig az átlagnál jobb. Egyszerre ad kényelmes és biztonságos útfogást, a téli, ballonos (195/65 R15) abroncsokkal kifejezetten jól vasalja a budapesti kátyúkat is. Nyárra persze majd visszakerülnek a gyári, 16 colos alufelnik, s úgy nem mellesleg még jobban fog kinézni a szemből ékalakú, hátulról az átláthatóságot nagymértékben javító megoldással függőlegesen levágott farú kombi.




Ez a példány nem eladó, de ilyesmit véleményünk szerint erősen javallott a benzines, 1,5 milliós kombit keresőknek kutatniuk, ugyanis annyiból (nem kis) szerencsével akár meg lehet csípni egyet. Valós futással korrekt állapot, akár – az amúgy teljesen reális – 200 ezer feletti kilométerrel is masszív utastér és futásjellemzők várhatók tőle. Ha korábban nem volt törve, egyelőre és vélhetően még sokáig rozsdát nem ismerő, ma sem elavult formájú karosszériával. A hibalista ezen autónál rövid, a kötelező szervizeken túl egyebek nem ismertek a múltból, most pedig teljesen korrekt állapotnak örvend. A futómű nem lóg, nem kopog, a váltó ma is precíz, a motor pedig ugye úgy jár, mint a Doxa. Apró hibák mondjuk vannak, a jobb első ajtót nem nyitja, de legalább zárja a központi zár, a sofőroldali első ablak pedig időnként szorul. Ezekkel együtt lehet élni, a gyakran kiégő féklámpa viszont idegesítőbb, de lehetséges, hogy az izzók minőségén múló jelenség. Aki csak ilyen jellegű bakikra és nem elvérző turbókra, csődöt mondó befecskendezőkre vágyik, az a tapasztaltak szerint bízhat a Hondában. A nyugalomért higgadt, de mégsem lomha vezetéssel a benzinkutakon sem kell majd sokat adóznia.