Napsütés kevéssé, ám „Kilinccsel előre” autózás mindenképp várható a hétvégére
[kepallobal=364368]Szezonnyitó verseny a Kakucsringen[/kepallobal]
Három héttel ezelőtt az eső mosta el a szezonnyitó driftedzést, e hétvégén azonban már nem csak edzés, hanem futam is lesz. Továbbá a jelek szerint eső is, amivel nem tudni, hogy mit kezdenek majd a gumifüstölés szerelmesei. Szlogenjük – „Kilinccsel előre!” – bizonyára akkor sem változik.
Az év első versenyén számos, a tél során átépült vagy teljesen újként megépített versenyautó debütál majd. Nem csak azok lesznek újak, friss a bírói gárda is. A profi versenyeken a 2011 óta versenyző Mészáros Zsolt, valamint a 2012-es pro bajnok, György Szilveszter, valamint a Hollandiából érkező, évtizedes versenyzői és bírói tapasztalattal rendelkező Olaf Commijs fogja értékelni a versenyzőket. Az amatőrök versenyein Mészáros Zsolt és Olaf Commijs mellett a 2011-es bajnok, Tóth „Alapos” Géza fog majd bíráskodni.
További változás a drift világában, hogy idén a Magyar Profi Drift Bajnokság szervezői – terveik szerint – egy sokkal komolyabb szintre emelik a sokak által eddig is imádott autósportot. A bírói gárda megerősítése mellett ezentúl versenyeket csak profi versenypályákon rendeznek. Ez alól kivételt képez az őszi döntő, melyet Eger lezárt belvárosában tartanak. Miként azt a rendezők írják „talán senki sem fogja bánni, hogy a pálya széle helyett az egri bazilika árnyékában kell majd imádkoznia kedvencéért„.
Április 6. Drift edzésnap és Kvalifikáció Kakucson
Április 7. Drift Verseny nap: Pro / Street / KakucsRing
- 09:00 Kapunyitás nézőknek
- 07:00 Kapunyitás versenyzőknek, és regisztráció
- 07:30 – 08:00 Kötelező Eligazítás
- 08:00 – 14:00 Drift Edzés, Pro, Street, és Amatőr csoport felváltva
- 14:00 – 15:30 STREET Kvalifikáció
- 15:30 – 18:30 Drift Edzés, Pro, Street, és Amatőr csoport felváltva
- 19:00 Kapuzárás
Április 7. Drift Verseny nap: Pro / Street / KakucsRing
- 09:00 Kapunyitás nézőknek
- 07:00 Kapunyitás versenyzőknek
- 08:00 – 09:00 Kötelező Eligazítás
- 09:00 – 10:30 Drift Edzés Pro
- 10:30 – 11:00 Drift Taxi (Pro pilótákkal)
- 11:00 – 11:30 Felvonulás
- 11:30 – 13:30 PRO Kvalifikáció
- 13:30 – 15:00 Street Top 8 és Döntők
- 15:00 – 17:00 Pro Top 16
- 17:00 – 18:00 Pro Top 8 és Döntők
- 18:30 – 19:00 Díjátadó
- 19:00 Kapuzárás
Az ötfordulós Magyar Profi Drift Bajnokság tehát e hétvégén, Kakucson, az M5-ös autópálya tövében lévő Kakucsringen veszi kezdetét, a teljes hétvégére szóló belépők 2000 forintos áron kaphatók, a kapuk pedig reggel 9-től este 7-ig lesznek nyitva.
[BANNER type="1"]
A Magyar Profi Drift Bajnokság futamai
- Április 6-7. Kakucs, Kakucsring: Kilinccsel Előre™ Drift Kupa, Pro és Amatőr verseny
- Május 19-20. Máriapócs, Rabócsiring: RallyCross & Drift Fesztivál, Pro verseny
- Július 6-7. Máriapócs, Rabócsiring: Drift Kihívás Napja™, Amatőr verseny, Pro verseny, Pro Kihívásos verseny
- Augusztus 22-23-24. Máriapócs, Rabócsiring: Trackwood™& Drift Allstars Drift Fesztivál − Nemzetközi Drift Allstars verseny, Pro verseny
- Szeptember 14-15. Eger: Eger Drift™, Pro Döntő verseny
További infók: drifting.hu





