hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapLeon, Octavia, Golf, Focus, Astra - melyik a legolcsóbb?

Leon, Octavia, Golf, Focus, Astra – melyik a legolcsóbb?

Ha az autópiac nem is, a legkelendőbb kompakt szegmens azonban pezseg, és sorra jönnek az újdonságok. Megnéztük az árakat.


Amióta a magánvásárlók helyett már inkább csak a cégek, azaz a flottavásárlók tudnak és mernek új autót megengedni maguknak, azóta itthon is az európai átlagnak megfelelően a kompakt, azaz alsó-középkategóriás szegmens a legnépszerűbb. Ide pedig e hónapban két fontos újdonság is érkezett, e héten mutatkozott be a SEAT Leon és néhány hete a Skoda Octavia, melyet a csaknem édestestvérüknek számító etalonhoz, a Volkswagen Golfhoz mérünk – legalábbis ár szempontjából, s megnézzük azt is, hogy a Volkswagen-konszern nem egyértelműen prémium, bár a Golffal oda húzó triója miként viszonyul a szintén népszerű Ford Focus és Opel Astra áraihoz.



A listaárak helyett a nyíltan hirdetett akciósokat vesszük alapul, hiszen nyilvánvaló, hogy ma mással nem érdemes kalkulálni. Halkan megjegyezzük, hogy azokkal is csak kevéssé, hiszen a legtöbb kereskedőnél egyéb kedvezmények is alkudhatók, céges vásárlásnál pedig úgyis az alakítja az árakat, hogy épp mekkora flottát vásárol a kedves vevő. Az autókkal szembeni elvárások egységesek: 5 ajtó, legalább 120 lóerő, automata klíma, négy elektromos ablak, elektromos tükör, távirányítós központi zár, ESP, 6 légzsák, Bluetooth kihangosító, MP3-olvasós hifi, parkolóradar, holttérfigyelő rendszer, tempomat, bőr borítású kormány. Lássuk, ilyen elvárásoknak melyik márka mennyiért tud megfelelő ajánlatot adni, egyáltalán meg tudja-e adni a kívánt extrákat?
A mérkőző modellek méretei



















































Ford Focus Opel Astra SEAT Leon Skoda Octavia Volkswagen Golf
Hosszúság [mm] 4358 4419 4263 4659 4255
Szélesség [mm] 1858 1814 1816 1814 1799
Magasság [mm] 1484 1510 1444 1461 1452
Tengelytáv [mm] 2648 2685 2630 2686 2637
Csomagtér [l] 363-1148 370-1235 380 590-1580 380-1272


Haladjunk ABC sorrendben, nézzük a Ford Focust. Eligazodni már egyetlen márkánál sem egyszerű, hiszen 120 lóerős benzinmotort elvárva a Fordnál az 1.6 Ti-VCT, változó szelepvezérlésű, de feltöltő nélküli, 5 fokozatú manuális váltós 125 lóerős négyhengeres és az 1,0 literes, háromhengeres, azonos teljesítményű, de nyomatékosabb és takarékosabb turbós is választható. Utóbbi már 6 fokozatú váltós és 100 kilométerenként gyári érték szerint 0,9 liternyivel kevesebb benzint kér. Ez már 1000 kilométerenként is több mint 4000, 100 ezernél pedig ugyebár bő 400 ezer forintos spórolást jelent, miközben azonos ellátmánnyal azonos áron kaphatók. Az 1.6 Ti-VCT-nél a Trend az alap, míg az 1.0 GTDi 125 lóerőse esetén legalább a Trend Plus ellátmányt kell választani, s a kívánságlistát látva az 1,6-osból sem lehet a szerényebb Trenddel beérni.
[BANNER type="1"]A Trend Plus már kellően jól felszerelt, az elvárt tételek közül csupán az elektromos hátsó ablakért és a parkolóradarért kell fizetni, de még utóbbi is viszonylag olcsón, 155 000 forintért megkapható, az elektromos, fűthető tükröket és ködfényszórót is adó „Kényelem Plusz” csomaggal. A tempomat 50 000 forint, a holttérfigyelő pedig 410 000 forintért kérhető a fűtött szélvédővel és ablakmosó fúvókákkal, sávelhagyásra figyelmeztetéssel, automata fényszóróval és reflektorral, táblafelismerővel, fáradtság-érzékelővel, városi koccanásgátlóval, esőszenzorral, elektrokróm tükörrel és hazakísérőfénnyel is megbolondított „Vezetési kényelem” csomaggal. Az MP3-olvasós, USB csatlakozós hifi alapból kipipálható, a Bluetooth kihangosító viszont 110 000 forintba kerül. A kívánság Focus így is éppen 6 millió forint alatt, 5 955 000 forintért megkapható, listaáron. És van rá 630 000, sőt az 1.6-os motorral 850 ezer forint kedvezmény is. Így háromhengeresen, hatsebességes váltóval 5 325 000 forintért, négyhengeresen, de ötfokozatú váltóval 5 105 000 forintért kapható meg az elvárt tételeket megadó Focus, ha pedig lemondunk a holttérfigyelőről és a többi sofőrsegédről, 4 915 000/4 695 000 forintos árak vonatkoznak a még mindig átlagon felül extrázott Fordokra. Fel van adva a lecke a többieknek!





Akciós ajánlat az Opelnél is van, több mint egymillió forintnyi árelőnnyel, fele részben ajándék extrákkal és ármérsékléssel, de csak az 1.4 100 LE motorra. Esetünkben azonban a 140 lóerős 1.4 Turbo lehet a belépő. Ez Selection báziskivitellel is 5 180 000 forint. Alig olcsóbb, mint a már egészen jól felszerelt Trend Plus Focus, s a kívánságextrák rendeléséhez feljebb is kell lépni, legalább az Enjoy szintre (5 330 000 Ft). Ebben már van tempomat, kormányról vezérelhető, USB-csatlakozós, MP3-as CD-rádió. A holttérfigyelő az első, hátsó és oldalsó parkolóradarral együtt 185 000 forintért rendelhető hozzá. A kormányra 33 ezerért kerülhet bőr kárpit, a klíma 138 ezerért lesz automata, amúgy ráadásul kétzónás. 75 ezer a Bluetooth kihangosító, 61 000 forint a hátsó elektromos ablak ára. Így az Astra listaáron a Fordnál olcsóbban, 5 822 000 forintért ad meg mindent, ráadásul erősebb, persze nem olyan nagyon, de papíron szintén takarékos motort. Hogy végső ügyféláron lehet-e még mindig olcsóbb az Astra, mint a Focus? Ez már alku kérdése. Vélhetően igen, hiszen kivitelezhető 10 százaléknyira van szükség ahhoz, hogy a Ford akciós ára alá kerüljön az Opel.

A mérkőző modellek adatai






































































































Ford Focus 1.0 GTDi Ford Focus 1.6 Ti-VCT Opel Astra 1.4 Turbo SEAT Leon 1.4 TSI Skoda Octavia 1.4 TSI Volkswagen Golf 1.4 TSi
Hengerűrtartalom [cm3] 999 1596 1364 1395 1395 1395
Hengerszám/szelepszám 3/12 4/16 4/16 4/16 4/16 4/16
Teljesítmény [LE(1/min)] 125
(6000)
125
(6300)
140
(4900)
122
(5000)
140
(4500-
6000)
122
(5000)
Nyomaték [Nm(1/min)] 170
(1400)
158
(4000)
200
(1850)
200
(1400-
4000)
250
(1250-
5000)
200
(15000)
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5 5,9 5,9 5,2 5,3 5,2
CO2 [g/km] 114 136 136 120 121 120
Saját tömeg [kg] 1279 1276 1393 1224 1256 1150
Megengedett össztömeg [kg] 1900 1825 1925 1760 1806 1720
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,3 10,9 9,9 9,3 8,4 9,3
Végsebesség [km/h] 193 196 202 202 215 203



És most kezdődik az igazi harc, hiszen a Ford a már két éves Focusszal, s az Opel a még korosabb, közel 4 éves Astrával nyilván szívesen ad, ha nem is alacsony, de kedvező árat, ám az új, MQB padlólemezes, Volkswagen-konszernes modellekre aligha írnának nagyon csábító árat, hiszen mégiscsak kell érvényesíteni az újdonság varázsát és a fejlesztési költségeket is.


Bemutatóján nem tűnt olcsónak a SEAT Leon, sokat mondjuk esetében sem kellett várni akciós árra, mostanra megérkezett. Vaskos, mint hátsó tetőoszlopának az alja. Így most az esetünkben belépőnek tekinthető, az akciósok közül csúcsnak számító 1.4 TSI a Style ellátmánnyal 5 228 000 Ft. Ez alapból is sokat ad, az elvártakon túl például alufelnit is, de az akciós modellhez multifunkciós kormány, sötétített hátsó üvegezés, 17 colos alufelni és még meglehetősen drága, 420 370 forintos full LED fényszóró is jár. Így csupán az első-hátsó parkolóradart kell külön, 172 270 forintos tételként megvenni. Összességében viszonylag olcsón, 5,4 millió forintért és 720 forintnyi apróért hazavihető a holttérfigyelőt ugyan semmi pénzért, takarékos és adaptív fényszórót viszont adó SEAT.



Hát a Skoda? Octaviából szintén 1.4-es TSI motort „kell” választani, ám az esetében 140 lóerős és alap, Active ellátmánnyal is elérhető, 5 299 940 forintért. A fontosabb extrákat ez is megadja, ám ahhoz, hogy a kívánságlista összes tételét megkapjuk, legalább az Ambition szintre kell lépni. Itt már távirányítós a központi zár, elöl-hátul elektromos az ablak. A tükrök motoros mozgatása jelképes, 15 240 forintos tétel, nem vészes a kétzónás automata klíma 139 700 forintos és a Bluetooth kihangosító 38 100, valamint a tempomat 53 340 forintos felára sem. Kissé drága a 195 580 forintos első-hátsó parkolóradar és az 59 690 forintos bőrkormány is, ám az Octavia összességében nem az. Bár a Leonhoz hasonlóan nem kaphatunk hozzá holttérfigyelőt, a többi elemmel 5 981 930 forint a listaár, de kéjes örömmel választhatjuk ki a 600 ezer forintos mínuszt adó „Bevezetési kedvezmény” tételt a konfigurátorban. Így a kategórián túlnyúló méretű, impozáns megjelenésű Octavia 5 381 930 forintért adhatja meg a kívánt, tisztességes motort és a holttérfigyelőtől eltekintve az elvárt ellátmányt. Árelőnye a SEAT Leonhoz mérten nem egész 20 ezer forintnyi, kevesebb benne az egyéb extra, de csomagtere nagyobb, motorja erősebb.
A kívánságextrákat megadó modellek árai

























Ford Focus 1.0 GTDi/1.6 Ti-VCT Trend Plus 5 325 000/5 105 000 (4 915 000/4 695 000)* Ft
Opel Astra 1.4 Turbo Enjoy 5 822 000 Ft
SEAT Leon 1.4 TSI Style 5 400 720* Ft
Skoda Octavia 1.4 TSI Active 5 381 930* Ft
Volkswagen Golf Trendline BMT 1.4 TSi 5 780 570 (5 214 150)* Ft



*: Holttérfigyelő nélkül

Végezetül pedig következzen az etalonnak tartott Golf. Vajon tényleg túlárazott, drága, már-már prémiumtermék? Azért annyira talán nem. Elvárásunknak kínálatából a Leonéval egyező, 122 lóerős TSI motor felel meg. Azzal és a már nem rosszul felszerelt Trendline verzióval 5 560 290 forint az alapára. Sok egyéb mellett 8 hangszórós hifivel, s olyan ellátmánnyal, hogy az elvárt tételek közül csupán az elektromos tükrökért (43 180 Ft), a tempomatért (59 690 Ft) és a parkolóradarért, az automata klímáért, valamint a kormánykerék bőrözéséért kell fizetni, utóbbiak együttesen 287 020 forintért kaphatók meg a „Komfort” csomaggal. Van továbbá 750 000 forintos, autóleadást nem igénylő „használtautó beszámítási” kedvezmény is. Mindent egybevetve 5 214 150 forintért hazavihető az 1.4-es, a holttérfigyelőn kívül mindent megadó Golf is. És az is elérhető hozzá, igaz, csak a sávtartóval együtt, 195 580 forintért és még kötelező elemként Bi-Xenon fényszóró és LED nappali fény is rendelendő hozzá, így tehát a sávváltásban is segítő Golf már 5 780 570 forint. Igen, kedvezményes áron az összevetés legdrágábbja, de teljes ellátmányú és a létező legjobb értéktartású.
Kapaszkodjon tehát mindenki meg, hasonló ellátmánnyal (persze nem LED fényszóróval) a Golf olcsóbb, mint az alapból több extrát ajánló Leon vagy a nagyobb csomagterű Octavia és felárért jóval több extrával szerelhető fel. Szépen kirajzolódik tehát a Volkswagen politikája: kedvező áron kellene sok extra? Vegyél Leont! Kell a hely a csomagoknak? Az Octavia a te autód! Klasszikus jó autóra van szükség korrekt áron, akár komoly felszereltséggel. A Golf az etalon! A Ford pedig egyértelműen a legjobb ár/érték aránnyal fölényesen nyeri az összevetést, miközben az Astra a minden elvárt elemet megadó modellek sorából még listaáron is második, alkuval/flottakedvezménnyel pedig nyilván ügyesen sorol a Focus és a Golf közé, vélhetően az olcsóbb előbbi mellé. Nagy különbségek persze nincsenek, az elemzést nyilván nem csak mi készítettük el, hanem minden márka is, s az árak úgy lettek belőve, hogy a személyes szimpátiának is maradhasson hely, s végül mégiscsak az dönthessen a népszerű kompaktok között.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nemsokara nem lesznek hasznalt autok….erdemes lenne inkabb ezzel foglalkozni, mert ahogy ertesulok a hirekbol, nem igazan porog az uj auto ertekesites, ebbol kovetkeztetve nem nagyon lesz hasznalt auto 3-4-5-6 evesen. Amit behoznak, annak az atlag eletkora 10 korul van. Ugyhogy erdemes ezen gondolatot, hogy majd megveszem hasznaltan szep lassan atertekelni.

  2. ezt akartam mondani én is… Egy sima alsóközepes/kompakt autóért elvárható ( sor4 turbo motor, a korhoz illő felszereltség ) konfigurációval 5+ milliókat kérni… SOK !!!
    Nem véletlen, hogy nem ugrálnak értük, inkább megveszik 3-4-5-6 évesen használtan, féláron…

  3. Mi ez már megint? Az Astra árához beírnak listaárat, amikor 25% kedvezményt is ki lehet csikarni belőle?
    A Golfhoz meg meg ezt: autóleadást nem igénylő „használtautó beszámítási” kedvezmény 750e?
    Ne vicceljünk már kérem. Miért nem lehet elmenni egy-egy kereskedőhöz a személyre szabott árakért és egy korrekt cikket összehozni???
    Ez így egy bullshit!!

  4. Akkor mondható jónak a bolt (a jelenlegi körülményeknél), ha a listaárból sikerült 20%-ot lealkudni.
    25-30% kiváló üzletnek számit.
    15% a minimum, alacsonyabb kedvezményért nem venném meg az autót.
    Mindegyik esetben magánszemély új autó vásárlóról van szó.

    Pl. ha 6 Mio a listaáros Octavia, akkor 4,8 Mio (-20%) tekinthető jó végösszegnek.

    Ne hagyjátok magatokat átbarmolni a kereskedőktől.
    A kötelező garanciális szervizekkel is egy csomó pénzt keresnek.

    Tessék keményen alkudozni!
    15% a MINIMUM!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek