kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapEurópa számára egyedi formát kap a Nissan Micra

Európa számára egyedi formát kap a Nissan Micra

Immár 3 éves, megérett a frissítésre a Nissan Micra. A thaiföldi verziót már meg tudjuk mutatni, Európába azonban nem ilyen, hanem dinamikusabb formával jön a Nissan legkisebb modellje.



Szakít a világautó-stratégiával a Nissan. Ezt láthatjuk az Európa számára finomított, hamarosan Angliában gyártásba kerülő Leaf és a vele együtt a Genfi Autószalonon bemutatkozott új Note kapcsán, valamint frissítésével a 2010 márciusában gyártásba került Micra esetében is. Az eddig Európa számára is Indiában készített csöppség naprakészen tartásáért módosított thaiföldi verzió fotói most kerültek fel az internetre. Vélhető, hogy egész Ázsia a mostani fotókon látható formát fogja majd kapni. Európa azonban biztosan nem – tudtuk meg a Nissan hazai PR-vezetőjétől, Palkovics Pétertől.


Az öreg kontinens számára ugyanis az itteni, mai divatnak megfelelő dinamikus formával, az év végén fog megjelenni a ráncfelvarrott Micra. Nyilván frissek lesznek rajta a lökhárítók, a felnik és a dísztárcsák, nem fogunk meglepődni az új színeken és kárpitokon, a műszerfalra pedig friss információs kijelző várható. Talán a már a Note-ba is bekerülő, felülnézeti kamerarendszer és az olcsó, a tolatókamerát használó sávtartó és holttérfigyelő elektronika szintén elérhető lesz a Micrában is.
[BANNER type="1"]
A motorpaletta továbbra is 1,2 literes (80 lóerős) szívó és DIG-S néven azonos méretű, kompresszoros (98 LE) benzineseket ígér – opcióként mindkét esetben fokozatmentes automata váltóval. Arról egyelőre nincs információ, hogy az ázsiai és az európai verziók dizájnvilágának szétválasztásával a nekünk szánt Micrák gyártását is elhoznák Indiából, így az év végén várható friss Micra várhatóan továbbra is ott fog készülni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek