A képen látható 475 lóerős GT3-nál is izmosabb, 500 lóerő feletti teljesítményű lesz a jövőre érkező GT3 RS, végsebessége így 315 km/óra felett, 100 km/órára gyorsulási értéke 3,5 mp alatt lehet
Közúti versenyautóként éppen csak bemutatkozott az aktuális, 991-os kódnéven futó Porsche 911 GT3, már most titkolózás nélkül erősítette meg a hírt Andreas Preuninger, a Porsche GT-sorozatokért felelős vezetője, hogy jövőre piacra lép a még izmosabb GT3 RS. Pontosan még nem tudni, hogy mennyivel licitál majd rá a 4,0 literes, 475 lóerős boxermotorral hajtott GT3-asra az RS, teljesítménye azonban mindenképp 500 lóerő felett várható.[BANNER type="1"]
Miként a GT3 esetében, az RS-nél sem lesz kézi váltó, a Porsche kizárólag robotizálttal adja majd. Utóbbi már a GT3 esetében is 0,1 másodperccel gyorsabb kapcsolást ígér a többi verzióénál, s az RS-hez állítólag még tovább fejlesztik majd a tengelykapcsolót. A manuális váltó elhagyásának oka nem más, mint a spórolás. A gyáriak szerint ugyanis a vevők zöme kuplungmentesen kéri majd az RS-t is, s a kézi váltó beépítéséhez kellene módosítani a futóművön is egy keveset, ami egészen egyszerűen nem éri meg a fejlesztést. A GT3 RS egyébként a GT3 R-ből ismert elektromos kormányszervót kapja majd meg. Két okból is lázonghatnak így a korábbi, hidraulikus szervós, manuális váltós verziók fanatikusai, a Porsche persze csitít, s ígéri, legalább olyan jó lesz a friss 911 GT3 RS-t vezetni, mint a régit. Így legyen!















Az sem semmi.:-)))
Nem veszek, mert nincs kéziváltós. M5-ös sem veszek, mert abból sincs. Inkább veszek egy Matizt.
Akkor megnyugodtam. Én leszek az első, aki vesz egy ilyet!