hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapGolfosok figyelem! Autójuk motorja másodpercek alatt kivehető

Golfosok figyelem! Autójuk motorja másodpercek alatt kivehető

Vajon sokat szívtak a hollandok a videón szereplő Golffal? Netán valami másból szívtak? Nem tudjuk meg, a motor kiemelése azonban látványos és gyors.

Nem ritka, hogy az autószerelők azzal riogatják a kuncsaftokat, hogy egy-egy, elsőre nem is olyan nagyon komolynak tűnő szervizművelethez a motort teljesen ki kell szerelni. Talán ezt vázolta fel egy szaki a videón látható Golf tulajdonosának is, megspékelve azzal, hogy a javítás költsége magasabb lesz, mint a Golf értéke. Ez aztán a szívás – s valljuk be, nyugat-európai óradíjakkal számolva könnyedén adódhat egy 20 éves autónál, márpedig egy Golf III átlagosan ilyen korú.


Mit tehet az ember? Vállalhatja a javítást, mondjuk mert szereti autóját, s úgy gondolja, hogy érdemes rá költeni. Eladhatja azt, mely által az autó – legtöbbször – részleges javítással Kelet-Európában új életet kezdhet. Vagy felhasználhatja egy vicces, „Hogyan vegyük ki a motort Volkswagenünkből? videó forgatásához. Ezúttal utóbbi megvalósítását láthatjuk. [BANNER type="1"]

Kellett hozzá egy erős fa, egy szintén sokat bíró drótkötél és ugyebár a Golf a motorral. Mivel a videóban már nem szerepel a Golfon gépháztető, azt vélhetően sokat szerelték, mire eljutott az ominózus fához, melyhez motorját kötözték. Kellő ráhagyással, hogy a hátramenetbe kapcsolt Golf lendületet vehessen, s amikor a kötél megfeszül, a motor kiszakadjon.


A produkció forgatókönyv szerint sikerült. A motor kikerült az autóból, blokkja nyilván használható még, a teszt helyén pedig megkezdődhetett a takarítás. Ez is egy kiváló módja az autó tönkretételének, szerintünk azonban a volvósok produkciója látványosabb és értelmesebb mutatvány volt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Televan a youtube ilyen, és ehhez hasonló szeméttel. Nem értem miért kell egy eddig egész nívós, elég jó cikkekkel megjelenő autós internetes újságnak ezt „reklámoznia”. Aki egy autóval ilyet képes csinálni, az tettével meggyalázza azok munkáját akik, azt megtervezték, összerakták, vagy szervizelték. Én az ilyen ember örökre eltiltanám még a vezetéstől is, ha ennyibe néz egy autót, akkor nyugodtan menjen gyalog, vagy biciklivel.
    A volvo-s cikk, egy fokkal jobb, mert ott tényleg meggyötrik, és tényleg bírja. Ott legalább leszűrhető belőle tanulságként, hogy nemcsak mendemonda ami a 850-esről járja.
    Egy valószinűleg amúgy is bontásra, vagy bezúzásra váró autót feláldoztak ennek bizonyítására, de ez a fenti videó, ez teljességgel értelmetlen.
    Tudom, hogy nem tisztem, de javaslom az oldal szerkesztőinek, ha legközelebb nincs miről írni, akkor keresgéljenek még 1-2 napig, mert senki nem fog belehalni ha nem jelenik meg valami eszeveszett hülyeség az 1-2 napos várakozás+értelmes cikk helyett.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek