Pillanatkép egy korábbi Genfi Autószalonról – már a sajtónapokat is pezsgés jellemzi, viszonylag kis területen megismerhető az autósvilág összes újdonsága
Nem csak az autógyártók, a tuningműhelyek is rendre felsorakoznak. Miként már írtuk, a Kahn tuningműhely egy fehér Range Rover Evoque szabadidő-autót fog kiállítani
Nem csak Európában, az egész világon a legjelentősebb autószalonnak számít a Genfi, ez nagybetűkkel Az Autószalon. Viszonylag kis területen, nem fényűző módon sok csarnokban, hanem koncentráltan sorakozik fel az összes jelentős gyártó. Idén 83. alkalommal teszik, s második éve itt kerül kihirdetésre az európai Év Autója díj nyertese, a végső szavazatokat hétfő délután a szalon előcsarnokában fogják összeszámolni, bizonyára nagy lesz az ováció.
Már akkor, azaz hétfő délután 2 órától betekintést nyerhetnek majd a regisztrált újságírók a szalon világába, ám az újdonságok leleplezése kedden reggel kezdődik. A 110 ezer négyzetméternyi bruttó, 85 000 négyzetméternyi kiállítási területen felsorakozó 260 gyártó (az egyes modellváltozatokat is külön szerepeltetve) 130 világ- és európai premiert jelentett be, de a kiegészítők gyártói is tartogatnak mintegy 50 újdonságot a szalon idejére.
[BANNER type="1"]
| Aston Martin Rapide S | Qoros Estate Concept |
| Aston Martin Centenary Edition Vanquish | Renault Captur |
| Audi RS6 Avant | Rinspeed microMAX |
| Audi RS Q3 | Skoda Octavia |
| Audi S3 Sportback | Spania GTA Spano |
| Audi A3 Sportback TCNG | SsangYong Concept Car C300 |
| BMW 328i Gran Turismo | SsangYong Rodius |
| BMW Alpina B3 Bi-Turbo | Suzuki S-Cross |
| Chevrolet Corvette Stingray Convertible | Volkswagen cross up! |
| E’ Mobile Elektro-Motor | Volkswagen Golf GTI |
| Fornasari Gigi | Volkswagen Golf GTD |
| Innovative Mobility Colibri | Volkswagen Golf Variant |
| McLaren P1 | Volkswagen Golf EcoFuel |
| Mitsubishi Concept Sport Utility Diesel Hybrid | Volkswagen Golf BlueMotion |
| Mitsubishi Concept B-EV | Volvo XC60 |
| Opel Cascada | Volvo V60 |
| Opel Adam Rallye Cup | Volvo V70 |
| Parris Coupé 4×4 EV | Volvo V60 Plug-in Hybrid |
| Qoros 3 Sedan | Volvo S60 |
| Qoros Cross Hybrid Concept | Volvo S80 |
Akik nem hoznak új modellt, azok legalább egy-egy tanulmánnyal képviseltetik magukat, az Alfa Romeo például a Gloria négyajtós kupéval
A friss modellek zömét természetesen már ismerjük, de így is bőven lesz érdekesség, temérdek részletet csak most fognak elárulni újdonságaikról a gyártók, s élőben nyilván mást mutat majd temérdek új modell, mint gyári fotón. Mi meglessük őket, s a jövő héten híreink zömét minden bizonnyal a személyesen is felkeresett Genfi Autószalonról írjuk majd. Aki szintén megnézné, újságírói akkreditáció nélkül március 7-étől, csütörtöktől teheti meg. Utazni – mint Európában messzebbre manapság legtöbb esetben – fapados repülővel érdemes, pláne, hogy a szalon hagyományosan a Palexpo területén, azaz a genfi repülőtér közvetlen szomszédságában lévő kiállítási csarnokban lesz. Az egyszeri belépésre jogosító belépőjegyek felnőttek számára 16, 6-16 éves gyerekek és nyugdíjasok számára 9 CHF áron kaphatók, míg a legalább 20 fős csoportok fejenként 11 svájci frankos jeggyel számolhatnak. Kalandnak, élménynek remek, talán a szalonok közül a legjobb a Genfi, az újdonságok megismeréséhez azonban reményeink szerint elegendő lesz a Genf 2013 címke alatt megjelenő, illetve eddig is szép számmal megjelent anyagainkat olvasni.
83. Genfi Autószalon – az előre bejelentett európai premierek




