kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapPisztolyt rántott a kézifék helyett

Pisztolyt rántott a kézifék helyett

Főbelövést osztani a közúton több mint önbíráskodás, ezúttal szerencsére nem került rá sor, ugyanis a felbőszült pisztolyhordozó maga veszítette el a fejét.


Oroszország ezúttal sem hagyja gyomorszorító röhögést okozó videó nélkül olvasóinkat. A héten történt az alábbi, tragikusnak indult, ám végül jól végződött eset, amelynek csak a végkifejletét láthatjuk. A fedélzeti kamerát hordozó autó sofőrje talán nem segítette kellőképpen a végül autója elé vágó Infiniti EX előzését, így aztán az azt hajtó elvetemült a megelőzött autós tettét meg is kívánta torolni, amint sikerült az említett manőver.


Megállt a leküzdött autó előtt, s mindenre elszánt arccal, kezében pisztollyal indult meg felé. Dördülést szerencsére nem hallunk, csak vad kiabálást, valószínűleg nem is az életért, hanem azért, hogy figyelmeztessék a szimpatikusnak kevéssé nevezhető SUV-sofőrt: autója gurul. Végül ezt felismeri a kézifék helyett csak pisztolyt rántó, s az automata váltót P helyett vélhetően csak N-be, azaz üresbe toló, szimpatikusnak kevéssé nevezhető fiatalember is, s kocsijához fut. Érezhette a megszégyenülést, így szerencsére nem tért vissza, hanem autójával inkább gyorsan tovább állt a szemközti sávból.[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek