Ellentétben sok más hasonló négyajtóséval, az Astra Sedan formája harmonikus
Ez aztán nem egy ragasztott, utólag odabiggyesztett puttony
A „természetesen” gazdag felszereltségű tesztautó egyben az Astra-faceliftet is mutatja, de az azért nem egyszerű, hogy a megnyerő külsőhöz 18 colos felniméret és ha minimálisan is, azonban ültetett sportfutómű szintén kell… A csomagtérajtón szolid szárny figyel (felárasan), a lökhárító alól krómozott kipufogóvég kandikál, a Turbo felirat pedig tűzijátékot ígér.
[BANNER type="1"]
Elegáns, kellemes részletek, semmi túlzó csicsa – megnyerő ősszhatás
Az új Astra-arc mosolygósabb, mint volt
Elöl nagyon szerettük az üléseket, hátulról viszont valahová eltűntek a centiméterek
Mennyit fogyasztott? A 80 ezer forintos felárért (városban hasznos és környezetbarát) stop-start rendszerrel szerelve jellemzően nyugodt stílusban és országúton vezetgetve 7 literes átlagfogyasztást mértünk. Ügyesebbek, legalábbis a mikort és a hovát ügyesebben megválasztók talán még egy „felest” megspórolhatnak, s az már majdnem az, amit a gyáriak elértek a laboratóriumi körülmények között.
Az átlagosnál nem nagyobb, sőt kisebb is a raktér. A szűk nyílásért, s hogy csak bentről és kulcsról nyitható, könnyű bővíthetőséggel, síalagúttal és kisebb fakkokkal kárpótol
Csak a szokásos gomberdő
Az elöl MacPherson rugóstagos, hátul Watt-rudas, csatolt lengőkaros felfüggesztés alapból egy csöppet feszes, utazáskor jól jöhet a (sajnos drága, 250 ezres) FlexRide futómű változtatható csillapítása. Mármint a Tour mód, mert a műszerek megvilágítását vörösesre váltó Sport mód értelemszerűen csak keményíti a beállításokat. Érdekes, de a váltó sokkal pontosabbnak bizonyult, mint a kétszer ilyen izmos, vezetési élményről szóló OPC-ben. A kormány meg finomabbnak. Tempósabban kanyarognánk? Ez az Astra is diszkréten alulkormányzott, mint a többi. Cserébe az egyenesfutása parádés. A fék adagolhatósága tetszett, a motorfék (kvázi hiánya) nem.
Induláskor kényelmesen-automatán old az elektromos kézifék. A navigáció időről időre meglep minket mondjuk azzal, hogy kiírja a főúton: offroad! Köszi
Spórolni próbál a stop-start rendszerrel, spórolni próbál a (csak felfelé működő) váltási segéddel, spórolni próbál azzal is, hogy kiírja, mennyit esznek a csúcsfogyasztók
Öregurasan vezetve, sietve felkapcsolgatva és a turbót nem is nagyon használva
jól elvan az 1.4-es kis turbómotor. De akkor meg minek a feltöltés?
(Igen, azért, hogy papíron kedvezőbb legyen a CO2-kibocsátás)
Szép. Mennyi gomb! Ez már a tesztautó utasterét illető jelzők és megnyilvánulások zanzája. És tényleg: a dizájn modern, a hangulat minőségi, a gomberdőt meg szokni kell, de idővel tisztul a kép. A Sedannak egy olyanja is van, ami a többi családtagnak nincs, ez pedig a csomagteret nyitó gomb – szezám aztán automatikusan innen vagy a kulcsról tárul. Az ajtóról nem. Apropó, ajtó: 2013-ban és egy ilyen, most már mindjárt ki is mondott árú autónál ciki, hogy nincs kulcs nélküli nyitás-zárás.
Innen vagy a kulcsról tárul szezám
Ami még nincs: egy-két olyan sofőrsegéd elektronika, ami a többi Astrához és egyéb Opelekhez is rendelhető. Nem mintha hiányzott volna az adaptív tempomat, a ráfutásgátló vagy a sávváltásra figyelmeztető, de akkor is. A vaskos tetőoszlopok, illetve a magas és emelkedő övvonal miatt talán a holttérfigyelő lenne istenes, na mindegy. Az első-hátsó parkradar klassz, a 143 ezres felár már nem annyira.
Elég húzós a régivágású kis napfénytető 200 ezres ára is, míg azt ki-ki döntse el, megér-e neki félmilliót a FlexRide futómű és a prémium világítás csomag kombója. A tesztautó az első vagy a második estén tolt egy reflektort, de le nem kapcsolta – anyu azóta is csuklik. Mások dicsérték az automata távfényt, hát legyen, biztos jó, ha jó.
Az Astra Sedan alapára 4,7 millió forint. Az, hogy kb. így nézzen ki, még 500 ezer. Aztán pedig végtelennek tűnő tíz- és százezreket költhetünk az extrákra… Na nem mintha a vetélytársaknál nem pont ugyanez lenne a helyzet
Bőrkárpitozás, ülés- és kormányfűtés, néha nagyokat tévedő, máskor offroadot jelző navigáció, elektromos kézifék, telefon-kihangosító, guminyomás-figyelő, stb., egy rakat extra volt még az autóban, melynek képzeletbeli árcéduláján 551 ezres kampánykedvezményestül is 7 681 000-es összeg szerepel. Szép autó az Opel Astra Sedan, ám annyira nem könnyen lehet az, hogy megérje érte ennyit adni. Nyilván kapható józanabb ellátmánnyal és megannyi más motorral is, továbbá a konkurencia sem igen olcsóbb és naná, hogy ez az autó sem nekünk, kispénzű magyaroknak készült, de a szépautózó véleményalkotók az árat hallva legott csúnyákat mondtak, és ebben is igazuk van.

























































Ez a motor kifutó lesz, helyette jön az 1.6-os 136Le-vel.
A közelmúltban voltam egy 1.7-es dízellel tesztvezetésen. Nem nagyon éreztem benne elég kraftot, de persze örömmel együttélnék vele. Csak az a gusztustalan gomberdő ne lenne középen. De ha mondjuk a műszerfal és a középkonzol olyan lenne mint a hetes golfé, akkor számomra ez lenne a „tökéletes” autó.
Design miatt!
Egy szóval sem mondta hogy [b]csak[/b] a németek tudnak autót gyártani.
Azt elmagyarázza nekem esetleg valaki, hogy miért jó a hátsó lámpa oldalt? Sose értettem. Pont azért hívjuk hátsó lámpának, mert hátul kell lennie. Akkor mostanában miért jön ki a legtöbb autó ilyen „oldalt is látni” megoldásokkal?
Nem csak a németek tudnak autót gyártani, és nem attól, hogy ez az Astra most valóban szépre sikeredett. Ettől még a csőd szélén áll az Opel.
Nem igazán vagyok különösebben németautó párti,de ez az Astra a legmutatósabb sedanok egyike és szerintem a legszebb Astra karosszériaváltozat!Különösen a C oszloptól hátrafelé tetszik nagyon.
A középkonzoli gomberdő kivételével belülről sem tudok belekötni,nagyon jók az anyagok,a helyén és”egyben”van minden.Enyhén bunkerszerű az utastér(de ez is megszokható,főleg jó tolatókamerával),a csomagtér is elég nagy maradt.
Alig kisebb mint az Insignia,az ára nekünk igen drága de amúgy értékarányosnak mondható.
Közvetlen konkurensei,például a Jetta az új Octavia vagy például a Corolla úgy néznek ki mellette mint egy faék….
Szép is, jó is. Nemhiába, a németek tudnak autókat gyártani.