Ő az első, a kész, a szedán, és nemes egyszerűséggel az a neve, hogy Qoros 3
Írtunk már róluk, hogy valószínűleg jönnek a kínai-izraeli bázisú Qoros autók, most viszont már tény, hogy a márciusi Genfi Autószalonon debütál a szériakész alsó-középkategóriás szedán, de tanulmányként bemutatkozik a nemes egyszerűséggel 3-asnak hívott négyajtóssal azonos platformra épített kombi és kompakt crossover változat is. Utóbbit ráadásul összkerekes hibridnek ígéri a gyár – íme mindről egy-két előzetes fotó.
[BANNER type="1"]
Korrekt formák, szemre jó anyagok, minőség és magas felszereltség
A Qoros a Chery friss márkája együttműködésben az osztrák Magna-Steyrrel és multinacionális szakemberi háttérrel – BMW-től, Jaguartól, Land Rovertől, Minitől, Saabtól, Volvótól átigazolt csapattal. A kívülről-belülről is látható, hamarosan (Kínában) gyártásba is kerülő Qoros 3 hossza 4,62, szélessége 1,84, magassága 1,45, tengelytávja 2,69 méter, csomagtartója 450 literes. Ez tehát például egy Jetta-méretű kocsi, de a későbbiekben nagyobb, Passat-félét szintén akarnak készíteni, plusz nyilván SUV-t is, két éven belül évi 150 ezres értékesítés a cél, nem kispályáznak. Naná, hogy 5 csillagos Euro NCAP-töréstesztre apelláló termékekkel, csak úgy lehet.
A kombi 500 literes csomagtérrel és a szedánéval egyező lámpákkal jön majd, ami költségoptimalizálásra utal. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés is olcsóságról szól – meglátjuk, kényelemben és csillapításban mennyire lesz „európai
A kombi raktere 500 literes lesz, a tőlük kicsit eltérő dizájnt villantó crossover sofőrje pedig 8 centivel trónol majd magasabban (6 cm jön a hasmagasságból, 2 cm az üléspozícióból). Az időtlen formájúnak titulált szedán belteréről közölt fotók és infók ízléses kialakításról, minőségi törekvésről, bőséges helykínálatról, 8 colos érintőképernyőről, okostelefon-dokkolóról, internet-csatlakozás lehetőségéről tudósítanak.
A crossover fiatalosabb formájú, és állítólag benzines hibridként is elérhető lesz
Európába az év vége felé hajóznak be az első Qoros 3-asok. Ami a motorpalettát illeti, dízel nincs kilátásban. (Azt mondják, majd meglátják, s ha nekünk, mármint Európának kell, azzal sem maradnak adósok.) Kezdetben lesz egy szívó 1,6 literes benzines 126 lóerővel és 155 Nm-es nyomatékkal, s ennek turbós verziója is készül 156 lóerővel és 210 Nm-rel. A váltó 6 fokozatú manuális, felárért 7 sebességes kétkuplungos automata lehet, s a stop-start rendszer ugyancsak opció. Fejlesztés alatti fázisban van egy kisebb, 3 hengeres, modern, 1,2 literes, továbbá egy másik, szintúgy közvetlen befecskendezéses 1.4-es turbómotor is 130-160 lóerővel.
Abszolút, európai mércével is biztonságos autók gyártása a Qoros célja
Az öszkerekes hibrid crossover hajtásláncáról egyelőre annyit tudni, hogy a 4×4-rendszer az American Axle-től és a Saabtól származik. Az említett 1.2-es benzines turbómotor 130 lóereje megy az első tengelyre, hátul meg 68 lóerős elektromotor dolgozik 1,9 kilowattórás LG lítium-ion akkumulátorcsomaggal. Persze elöl is lesz egy visszatöltő elektromotor. A 100 km/h-s tempó elérését 7 mp alattinak feltételezi a sajtóanyag. Tisztán villanyos üzemmódban – 120 km/h-s sebességig – 4 km-en át lehet jó a rendszer. Csupa-csupa versenyképes ígéret, hogy aztán mennyi az annyi, nemsokára kiderül.























Nagyon jónak tűnik ez a kocsi, legalábbis képeken. Mindhárom jól néz ki, de a szedan a legjobb. Ami nem nagyon tetszik, az a kocsi „logó”-ja. Ha ránézek az jut eszembe, hogy olyan, mintha valakinek azt mondták volna, hogy „van rá 10 perced, hogy kitaláld”. De ez végülis lényegtelen, majd megújítják. Ha a motorok és az összeszerelés minősége is jó lesz, akkor sikeresek lehetnek. Én mindig azt mondtam, hogy nem az lesz a „sárga veszedelem”, hogy sokan vannak, és mindenből sokat csinálnak, hanem, ha elkezdenek minőséget gyártani. Egyre inkább úgy néz ki, hogy elérjük ezt a szintet.
A hibrid hajtásra kár pénzt költeniük, igaz tudom, hogy ez a trend. Viszont Európában egy jó dízelmotorra mindenképpen szükségük lesz, pláne, ha Passat méretben és SUV-ban is gondolkodnak.
Valahol én is olvastam árat, ha jól emlékszem 3,2 millióról írtak, de azt nem tudom, hogy milyen felszereltséggel. Az azért annyira nem olcsó, ha pl. a Fiat Lineáhaz, a Renault Fluence-hez, a Peugeot 301-hez, vagy a Citroen C-Elyse-hez hasonlítom. Igaz egyelőre nem is tudjuk, hogy mihez kell hasonlítani. Kiváncsi vagyok mennyi garanciát adnak majd hozzá.
A sedan kimondottan jól néz ki!Eléggé Passatos-Phaetonos a vonalvezetése,de mutatós és a beltér is kimondottan szép!
Ha megfelel az európai minőségnek,jöhet főleg ilyen áron.
„BMW-től, Jaguartól, Land Rovertől, Minitől, Saabtól, Volvótól átigazolt csapattal”
Akkor miért VW, Audi műszerfallal készül? Ez Kínai VW!
Nekem bejön. Ha jó áron adják megfelelő minőségben, jöhet