hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapMégsem lett Furia a Toyota Corollából

Mégsem lett Furia a Toyota Corollából

Nem sokkal az új Auris érkezése után megújult a továbbra is csak szedánt jelentő Corolla: a korábbinál sokkal pofásabb lett.


Még az év elején, a Detroiti Autószalonon mutatkozott be a Corolla Furia tanulmány, most pedig már kiszivárgott fotókon is látható a szedán. Az Auris színre lépése óta csakis négyajtósként létező Corolla a tavaly év végén megismert, idén már a hazai piacra is befutott Auris vonalait hordozza magán. Nem csak ahhoz képest, a Furia tanulmányhoz mérten is visszafogottabb vonalakat, kissé az egy számmal nagyobb Avensishez hasonló frontot tudhat magáénak.


Az Európa és Amerika számára azonos formában, egységesen Törökországban készülő Corolla nem a közelgő Genfi Autószalonon, hanem – mivel legfőbb piaca az Egyesült Államok lesz – kevéssel később a New Yorki Autószalonon mutatkozhat majd be, motorpalettáján – a hibrid kivételével – a Corollából megismert egységeket várhatjuk. Benzinesből 1,33 literes (99 LE) és 1,6-os (132 LE), dízelből 1.4 D-4D (90) és 2.0 D-4D (124 LE) szerepelhet, a váltók kivétel nélkül 6 fokozatúnak ígérkeznek, az 1,6-os benzines CVT automatát, a kisebbik dízel robotizált egységet is tartogat.
[BANNER type="1"]

A Corolla nem csak frontjával, méreteivel is az Avensisre hajaz majd, 4620 mm-es hossza csak 9 centiméterrel 1805 mm-es szélessége mindössze 0,5, 1425 mm-es magassága 5,5 cm-rel fog csupán elmaradni a középkategóriás Toyotáétól, 2700 mm-es tengelytávja pedig az Avensisével egyező. Utóbbi nagyobb motorjaival, jobb, sofőrsegédeket is kínáló ellátmányával hivatott majd a Corolla nyáron esedékes piacra lépése után hódítani, míg a Corolla jó árral, az alsó-közepes szedánok körében indul majd, azon szegmensben persze az élvonalba kíván majd besorolni, árát nem várhatjuk 4,5 millió forint alá.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kétlem, hogy a törököknél készülne az USA piacra is. Sztem van gyáruk az USAban is, ahogy a Hondának és a Hyundainak is. De példának okáért Dél Afrikában is gyártanak Corollát. Az USA kivitel több ponton más. A Civic sedanokat is törökben gyártják, meg az USAban (ill asszem Kanada).

  2. El kell felejteni azt az időt, hogy az autók ne hasonlítsanak egymásra. Sok újat nem vállalnak be a gyártók, mindenki figyeli a konkurenseket.
    Ennyiből meg a Kia akar hasonlítani az Audira, elvégre a főtervezőjük pont onnét érkezett!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek