hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapJön, de még egy kicsit várjunk rá: az új Land Rover Defender

Jön, de még egy kicsit várjunk rá: az új Land Rover Defender

Az 1948-ban debütált Series I-en alapuló, ma már Defenderként kapható legendás Land Rover új kiadásának érkezését ismételten megerősítette gyártója.



Noha a 2012-es modellévnek némi frissítéssel, legfontosabb elemként Euro5-ös dízellel vágott neki a legendás Land Rover Defender, a napnál is világosabb, hogy frissítésének igencsak itt az ideje. A második generáció koncepcióját már a tavalyi Frankfurti Autószalonon láthattuk, s fogadtatása volt is olyan jó, hogy a márka ugyanazt várja tőle, mint amit a Range Rover Evoque hozott a Range Rover számára: a márkaimidzs növelését, új vevőket és általuk az eladások megugrását. Az új modell bevezetését természetesen komoly piackutatás előzte meg, a márka állítólag több mint 250 000 potenciális vásárlót interjúvolt meg az új modellről, s mintegy 90 százalékuk elismerően szólt arról.



A tavaly látott Defender-utódról sok új információ még nincs, ám, hogy a vevők biztosak legyenek érkezésében, a márka dizájnigazgatója, Gerry McGovern most ismét elhintett néhány információmorzsát. Miként azt korábban is tudtuk, az „évtized közepén, azaz 2015 környékén várható a bevezetése, s a DC100 után néhány egyéb tanulmányt is elkészítettek a Jaguar Land Rover dizájnerei. Az újdonság jelentősen különbözni fog a közel 65 éves őstől, hiszen ahhoz hasonló formával ma már semmiképp nem tudnának a biztonsági előírásoknak megfelelő modellt alkotni. Az új Defender persze fog hordozni némi esszenciát az ősből, de természetesen azt egy sokkal modernebb formában fogja tálalni.
[BANNER type="1"]
Nem elsősorban az őst megszokott generációnak, hanem egy új nemzedéknek fog szólni, mai kényelmi, biztonsági és szórakoztató elektronikai rendszerekkel, de természetesen legendás terepjáró-képessége is meg fog maradni. A DC100 utáni újabb, még nem szériagyártásra kész tanulmányváltozatot jó eséllyel jövőre, a tavaszi Genfi vagy az őszi Frankfurti Autószalonon láthatjuk majd, hogy aztán 2 év múlva már szinte ismerős modellként fogadhassuk az addigra piacra ígért új Defendert.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. én fotón összehasonlítottam öket…ha egymás mellé állítanánk a Yetit, és az új Defendert a Yeti a fülét farkát behúzva elvinnyoghat…Semmi hasonlóság nincs bennük…A Defender egy hard terepjáró míg a Yetit terepjárónak hívni is sértés a terepjárókra nézve :))

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek