hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFogyókúrázott a Porsche Cayman

Fogyókúrázott a Porsche Cayman

Rivaldafényben a harmadik generációs Porsche Cayman, mely nem csak laposabb, hosszabb, erőteljesebb és gyorsabb, hanem takarékosabb is elődeinél.



Új, a Porsche számozása szerint – a 2009-es, valójában inkább frissítésnek számító váltást is újnak véve – harmadik generációs Cayman érkezett a közönség előtt kapuit holnap nyitó, jelenleg sajtónapját tartó Los Angelesi Autószalonra.


A középmotoros, természetesen hátsókerék hajtású, kétüléses Cayman egészét átdolgozták, hosszabb lett és tengelytávját is megnyújtották, magasságából egy kevéskét visszavettek, s új, könnyűszerkezetes megoldások által 30 kilogrammal apasztották tömegét a fejlesztők.
[BANNER type="1"]
Az igazi nagy dobás, azaz a 15 százalékkal visszafogott fogyasztás és emisszió azonban nagyobb részt az új motoroknak köszönhető. Az eddigi, 2,9 literes belépőt 2,7 literes – továbbra is hathengeres boxer – vette át, mely a régi 265 lóereje helyett 275 pacit tud, s akár 5,4 másodperces 100 km/órára gyorsulást produkál, miközben (kombinált) fogyasztása 9,1 helyett 7,7-8,2 l/100 km lett. Szerényebb mértékben, de frissült a 3,4 literes – szintén hatos boxer – Cayman S csúcsgép is, melynek erejét 320-ról 325-re húzták a fejlesztők, miközben 100 kilométerenkénti fogyasztását 9,4-ről 8,0-8,8 literre apasztották. Ezen motorral a 100-as sprint szintideje 4,7 s-re apadt, végsebessége pedig 283 km/órára nőtt. A váltók továbbra is alapesetben 6 fokozatú kézik, opcióként 7 sebességes, kétkuplungos automaták. A futómű elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink, természetesen új kialakítással és nagyobb nyomtávval.



A friss motorok, illetve az új, talán minden eddiginél jobban az ikon 911-esre hasonlító forma mellett természetesen minden más is új és jellegzetesen porschés a friss, immár távolságtartós tempomattal és kulcs nélküli nyitó-, indítórendszerrel rendelhető Caymanban. Az európai piacra lépés jövő év márciusában várható, Németországban 51 385 eurótól (~14,4 millió forinttól) pedig már most lehet előjegyzést adni rá.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek