Elektromosan nyitható keménytetős, vagy kézzel hajtogatható vászonkalapos lehet az immár új arcú MX-5 roadster
Bár a több mint 7 éve gyártásban lévő, harmadik generációs – NC kódjellel ismert – Mazda MX-5 kapcsán már a vadonatúj, negyedik generációs utódot várnánk, a Mazda most még kigördített egy frissített verziót. Leginkább a hűtőmaszk, valamint az első lökhárító lett más az immár delfinszürke árnyalatban is rendelhető MX-5-ön, de természetesen az utastérbe is jutott újítás: fényes sötétszürke a kormány küllője és a műszerfal dekorpanelje, fémfogantyús a kézifék.[BANNER type="1"]
Sötétszürke betét a kormányon, fém kézifékfogantyú a megújulás utastéri jele
Az optikai megújuláson túl biztonságosabb is lett az MX-5, legalábbis a gyalogosok számára, gázolás esetén a nagyobb gyűrődési zóna érdekében a gépháztető elemelkedik a motortól. Persze a sofőrök számára is ígér pozitívumot a már idén ősztől a szalonokba kerülő – vélhetően legutolsó – MX-5 NC, gázreakciója a gyáriak szerint az eddiginél is jobb, s fékrásegítőjén is csiszoltak egy keveset, utóbbi és a finomabban működő fékerőelosztó miatt állítólag még jobb lesz kanyargós úton vezetni a legendás roadstert. Motorpalettáján nincs újdonság, marad az 5 fokozatú manuális váltós, 126 lóerős 1,8-as és a 2,0 literes, 160 lóerős, automatával is kapható, de inkább a 6 fokozatú kézivel igazi, hosszában beépített benzinmotor.























Jól elcsúfították szegényt. 🙁