Búcsúk és bukták

    0
    6

    Véget ért a 2012-es WRC-szezon, a hétvégi záró, vegyes talajú Spanyol ralin nem nagy meglepetésre Sébastien Loeb győzött (oldalán hűséges navigátorával, Daniel Elenával). A 13 állomásos évad során kilencszer diadalmaskodó, s ezzel zsinórban kilencedik világbajnok címét begyűjtő klasszis utolsó teljes évét töltötte a ralielitben. Jövőre már csak néhány versenyen áll rajthoz (például rögtön a 2013-as nyitányon, január közepén Monte-Carlóban), s inkább kenyéradója WTCC-s, túraautós projektjén dolgozgat.

    „Óriási köszönet mindenkinek – mondta Loeb a Spanyol ralin aratott sikere után. „Nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel fejezhettem be a szezont, sőt, gyakorlatilag a karrieremet is. Ezen az utolsó versenyen is mindent bele kellett adnunk, a kiszámíthatatlan időjárás nem volt igazán a barátunk. A siker ismét mindannyiunké. Köszönöm – köszönök mindent, amit együtt csináltunk végig. Most lapozunk egyet, de ez nem simán egy fejezet végét jelenti, hanem valami egészen újnak a kezdetét is. Mi lesz a Citroënnel nélküle? A Fordtól átcsábított korábbi rivális, idei vízhordó Mikko Hirvonen jó eséllyel pályázik a trónra (csapattársa még nem ismert), de. [BANNER type="1"]

    Solberg a szőlőben
    Az év egyik legmókásabb, egyben legveszélyesebb jelenete, amikor Franciaországban Solberg benézett a szőlőbe, kidöntött egy villanyoszlopot, rá a nézőkre, majd tovább szüretelgetett az útra nehezen visszatalálva – szerencsére senki nem sérült meg a balesetben: [/szlista]
    [/keret]

    Ouninpohja 2012
    A Finn rali legendás szakasza idén is hozta szokásos formáját. Breen barátunk piruettje 10 pontos.
    A közelmúlt ralivilágbajnokai
    Év Pilóta Autó Konstruktőr
    1990 Sainz Toyota Celica GT-Four Lancia
    1991 Kankkunen Lancia Delta Integrale Lancia
    1992 Sainz Toyota Celica Turbo 4WD Lancia
    1993 kankkunen Toyota Celica Turbo 4WD Toyota
    1994 Auriol Toyota Celica Turbo 4WD Toyota
    1995 McRae Subaru Impreza 555 Subaru
    1996 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Subaru
    1997 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Subaru
    1998 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Mitsubishi
    1999 Mäkinen Mitsubishi Lancer Evolution Toyota
    2000 Grönholm Peugeot 206 WRC Peugeot
    2001 Burns Subaru Impreza WRC Peugeot
    2002 Grönholm Peugeot 206 WRC Peugeot
    2003 Solberg Subaru Impreza WRC Citroën
    2004 Loeb Citroën Xsara WRC Citroën
    2005 Loeb Citroën Xsara WRC Citroën
    2006 Loeb Citroën Xsara WRC Ford
    2007 Loeb Citroën C4 WRC Ford
    2008 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
    2009 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
    2010 Loeb Citroën C4 WRC Citroën
    2011 Loeb Citroën DS3 WRC Citroën
    2012 Loeb Citroën DS3 WRC Citroën

    [kepallojobb=381280]Jövőre még visszanéznek, de már csak mutatóba[/kepallojobb] Loeb és a többiek
    Legtöbb egyéni vb-cím Top3
    1. Loeb 9
    2. Kankkunen, Mäkinen 4-4
    3. Röhrl, Biasion, Sainz, Grönholm 2-2


    Legtöbb egyéni futamgyőzelem Top3
    1. Loeb 76
    2. Grönholm 30
    3. Sainz 26


    Legtöbb egyéni futamgyőzelem/2012
    1. Loeb 9
    2. Latvala 2
    3. Hirvonen, Östberg 1-1