Elállja a busz az utat? Nyomás fel a járdára. Mármint ne!
Még szeptemberi sztori, hogy a rendőrök lefülelték azt a türelmetlen és persze szabálytalankodó clevelandi hölgyet, aki rendszerint a járdára hajtva kerülte ki a gyerekekre váró „akadályt. Úgy gondolta, neki fontosabb dolga is van, mint tétlenül végignézni, amint a diákok felszállingóznak az utat elfoglaló iskolabuszra. Pechére a kamerát is ragadó sofőr szólt a zsaruknak, de nem is ez az igazán érdekes, hanem a bíróság döntése.
Tudniillik a minap megszületett a határozat, amely szerint a 32 éves Shena Hardin jogosítványát 30 napra bevonták, 250 dollár megfizetésére kötelezték (olcsón megúszta, a mintegy 55 ezer forint csupán a perköltség volt), s arra, hogy jövő héten két napon át a reggeli csúcsban a következő felirattal álljon ki egy kereszteződésbe: „Csak egy idióta hajt fel a járdára azért, hogy kikerülje az iskolabuszt.
[BANNER type="1"]
Az alábbi videóban megtekinthető Hardin asszony veszélyes manővere, a Die Hard-féle „Utálom a niggereket harlemi filmjelenetet megidéző akcióról, azaz a táblával való ácsorgásról pedig epedve várjuk a híreket.





Néha kikapcsolhatnád a „write only” módot!
[i]„…aki [b]rendszerint[/b] a járdára hajtva kerülte ki a gyerekekre váró „akadályt”…”
„Pechére a kamerát is ragadó[b] sofőr szólt a zsaruknak[/b]…”[/i]
Vagyis, már többször eljátszott, eért a sofőr szólt a rendőröknek, akik már várták.
Szerintem ez egy megrendezett oktatófilm.
Még meg sem állt az előtte levő autó máris kanyarodott fel a járdára és meg le sem jött máris ott voltak a rend éber őrei 🙂
Ráadásul éppen felvette valaki videóra tökéletes minőségben jó messziről követve a kocsik érkezését és az elfogást is 🙂
KAMU
Íme a táblával való ácsorgás: [url]http://www.huffingtonpost.com/2012/11/13/shena-hardin-idiot-sign-driving-on-sidewalk_n_2121736.html[/url]
Más szóval hogy a gyerekek átérjenek maximális biztonsággal az út bármelyik oldalára.
Ha elmegy a busz már kevésbé biztonságos átmenniük.
Kb 1 percig se tart a megállás mert max 1-2-3 gyerek száll le vagy fel…
Hogy ne bassza el a gyerkocoket a sok nem normál Ami!!!!!!!
Ezt nem értem. Oké, hogy a járdára tilos felhajtani. De miért kell a szembejövőnek megállnia?