hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapGumicsere: így csináld magad!

Gumicsere: így csináld magad!

Noha az időjárás épp messze nem olyan zord, mint pár nappal ezelőtt, ez valójában nem más, mint lehetőség arra, hogy magunk tegyük fel téli abroncsainkat, amennyiben azok külön felnire szereltek.


Múlt hét végén a hazai hegyekben, e hét elején pedig a fővárosban is leesett az első idei hó. Igazából csak mutatóba érkezett, mintegy ráijesztve az autósokra, hogy a korábbi jelek, azaz az előző hét eleji nyári napok ellenére idén is lesz tél. November 1-től több nyugati országban már kötelező felszerelésként kérik a téli abroncsokat, ezért aztán a gumisoknál nálunk is tumultus és nem egy méretben készlethiány alakult ki. Aki tehát pincéjében/garázsában felnire szerelt téli abronccsal rendelkezik, az talán jobban jár, ha hétvégi testmozgásként az e hétvégi – a jelek szerint jó időre utolsó – napsütéses napokon némi testmozgásként saját maga cseréli le a kerekeit. Így nem csak pénzt, talán még időt is spórolhat, hiszen várakozással együtt a gumis sem végezne gyorsabban. Mire érdemes figyelni kerékcserekor? Sorra vesszük a tudnivalókat!



Első körben érdemes szemügyre venni a felszerelendő abroncsokat, pláne, ha azokat tavasszal nem gumis szerelte le, így nem is figyelmeztethetett, ha valamelyik esetleg hibás lenne. Sérülésmentesek az oldalfalak, nincs komolyabb kráter, esetleg szálszakadásra utaló dudor? Ha bármelyik lenne, ugyanúgy irány az gumibolt, mint 5 évnél idősebb abroncs, töredezett oldalfal vagy 4 milliméternél kisebb profilmélység esetén. Téligumi-tesztünk egyértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy szabad-e koros abronccsal nekivágni a télnek – aki nem szeretne jégen akár háromszoros fékutat az új abroncshoz mérten, annak nem.




Ha már az abroncsok rendben vannak, akkor jöhet azok az autó négy sarkához helyezése. Leszereléskor ugyebár a gumisok jelölik, hogy melyik hol volt, így csak olvasni kell tudni. De mit tegyen, aki magának szerelte le és nem jelölt? Ne csüggedjen, párosítsa a közel azonos állapotúakat, és a jobbakat tegye hátra, a rosszabbakat előre. Utóbbi parázs vitatéma, hiszen elöl eleve jobban kopik az abroncs (a gyakoribb elsőkerékhajtású és orrmotoros autók esetén), ám jobb ha először elöl csúszik meg az abroncs, azt, ugyanis hamarabb érezzük a kormányon, mint hátul, ahonnan csak a far megindulása tudósít. Abroncsok tehát elhelyezve, jöhet az emelés, illetve mégsem, előtte a dísztárcsák lepattintása és a csavarok meglazítása, amit még a földön lévő autónál – természetesen behúzott kéziféknél ajánlott elvégezni. Ezután jöhet az emelés – a küszöbön jelölt emelőpontoknál. Ha nem aszfalton, hanem puha talajon, murván vagy meztelen földön állunk az autóval, akkor egy erős és nagyobb kiterjedésű falapot érdemes az emelő alá tenni, hogy az ne tudjon elbillenni. Amint az autó annyira elemelkedett a földtől, hogy a küszöb alá befér egy kerék (nem az épp felszerelendő), érdemes betolni oda egyet, hogy ha mégis elbillenne az emelő, az autó ne a földre, csak a kerékre huppanjon.
[BANNER type="1"]



Ha a kerék fent van, még a csavarfejek visszatekerése előtt érdemes lehet a csavarrudakat speciális kenőanyaggal zsírozni, hogy télen se korrodálódjanak össze az anyákkal. Ha azonban nincs erre hivatott kenőanyagunk, akkor ajánlottabb egyéb módszerekkel óvni a csavarokat, például rájuk húzott gumicsővel, a latyakot minél jobban kizáró dísztárcsával. A részlegesen meghúzott csavarokkal már engedhetjük le az autót – természetesen csakis az után, hogy kivettük a küszöb alá tolt kereket. A második téli kerék szerelésekor már a leszerelt nyárit használhatjuk „küszöb alá valónak” a szerelés többi lépése pedig a már ismert. Ha megvan a négy kerék le és felszerelése, következhet a csavarok meghúzása – a már teljesen leengedett autónál. Nem kell ráállni a csavarkulcsra, ellenben ajánlott nem a gyári, egykarú, kerékkulcsot, hanem „keresztet” használni, azzal tisztes, de nem túlzott nyomatékkal tudjuk meghúzni a csavarokat.



Körbejártuk az autót, visszapattintottuk a dísztárcsákat is. Készen is vagyunk? Dehogy, még ellenőrizni, jó eséllyel pótolni kell a guminyomásokat, a leszerelt kerekeket pedig bő vizes mosás után, lehetőleg megszárítva érdemes eltenni télire. A szárítás persze inkább csak a gumitárolásra szolgáló helyiség tisztántartása miatt ajánlott, sem a felniknek, sem a gumiknak nem lesz bajuk a nedvességtől. Elrakás előtt ajánlott lehet még az abroncsok és a felnik átnézése, hiba esetén jöhet télen a felnijavítás, tavasszal az új abroncs, s ne feledjük, kétévente még a külön felnire szerelt abronccsal is érdemes gumishoz menni, minden alkalommal ugyanis nem úszható meg a centrírozás, a futómű beállítására pedig akár még gyakrabban szükség lehet. Tavasszal ezért még a cikkünk tanácsait megfogadóknak is ajánlott lehet majd nem otthon szerelni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

20 HOZZÁSZÓLÁS

  1. [i]„Pedig bizony a jobb kell hátra, jól írták a cikkben”.[/i]
    Persze hogy a jobb! Egyértelmű. Más megközelítésben. Miért csúszik meg az autó oldalirányban?
    Azért, mert pl. kanyarban az autóra ható centrifugális erő nagyobb, mint amit a gumik oldalirányban elbírnak. Azonos sebességnél minél kisebb sugarú körben veszi az autó a kanyart, annál nagyobb a fellépő centrifugális erő, és az ebből következő oldalirányú csúszás. Ha az autó eleje csúszik meg, az nagyobb sugarú kört jelent, tehát a kisebb centrifugális erő felé terelődik az autó mozgása, ezáltal kvázi stabilizálja magát.
    Ha a hátulja csúszik meg, minél nagyobb mértékben „farol ki”, az annál kisebb sugarú kanyarvétel felé sodorja a járművet, tehát egyre nagyobb centrifugális erő lép fel, amit ha nem tud kellő időben kezelni a gyakorlott vezető, (ellenkormányzással) máris ott a megpördülés.
    Tehát nagyságrendekkel veszélyesebb jelenség az, amikor a hátulja csúszik meg az autónak, mint az eleje. Ezért kell jobban „megtámasztani” a hátulját, ami jobb gumikat jelent hátul, mint elöl.

  2. Pedig bizony a jobb kell hátra, jól írták a cikkben. De nagyon nem kell kisarkítani a dolgot, nyilván nincs nagy különbség köztük, ha igen, az már csereérett.
    De ha egyszer igazán megindul a hátulja, azt nem fogjátok meg…ha ezt állítjátok, még nem kerültetek igazán meleg helyzetbe. Ha elöl a kopottabb, érzem a kormányon a csúszást, rendet rak a fejemben, nem tolom annyira, de ha egyszer a hátulja kitör és most nem arra gondolok, amit még az ESP korrigál, hanem úgy rendesen…azt a saját sávotokban nem fogjátok meg.
    Ha mégis, javaslom jelentkezzetek a WTCC-be, ne heverjen ennyi profi parlagon. :)))

  3. Sosem raknám hátra a kopottabb gumit. Egyrészt a gumik forgatása idővel ugyan olyan kopottá teszi, másrészt meg a kormányzott kerék a hajtott kerék nálam. Egy hátsó kerekes autónál megértem, de első kerekesnél szerintem jobb az elsőre tenni, pláne azért, mert az eleje megcsúszhat egy kanyaríven, és ha jobb állapotú, akkor gázadással, kuplungal, illetve kormánymozdulattal visszahozható. Baxhatom, hogy a segge jobban fog, hiszen az már csak utas… Egyébként a hátsó kerekes kocsiknál a kisebb súly miatt a kevésbé kopott kb annyira megy bele a mély hóba, mint a kopottabb első, tehát az tuti… Első kerekesnél meg úgy is az eleje húzza a hátsót, tehát azzal korrigálható akár a kocsi farának megcsúszása is. Jó hogy nem az utánfutóra tegyem a legjobb gumit… Ezzel a logikával ez jönne le! Egyébként inkább veszem a kanyart ralisan, farcsúsztatással, mint 4 keréken csúszva…

  4. nick:
    tökéletesen igazad van!MI
    mindenki azzal dolgozik, ami neki a legszimpatikusabb.
    Én az évek során megtanultam, hogyha csak barkácsolok is érdemesebb profi szerszámokat venni, azt nem kell eldobálni a második harmadik használat után.Pláne mert aki barkácsol nem is használja szakszerűen az amúgy is silány minőségű barkácscuccot.( apósomnál van bőven ilyen, a MÉH-be majd jók lesznek..ha valamit csinálni kell nála inkább telepakolom a kocsit a szerszámaimmal, mert akkor nincs anyázás hogy ki van tágulva a kulcs, elhajlik a nyele stb…)
    Ami nekem van dugókulcs készlet az beér bárhova, többféle méretű toldó is van hozzá stb…igaz nem 10 ezer volt..jóval több..de még eltörni nem sikerült belőle semmit, pedig volt mikor én is fél colos 2 méteres csövet dugtam tá, és úgy lazult meg a kerékanya :))

    Nekem pl a keresztkulcs leugrik az anyák fejéről, és csak tönkreteszi azokat…

  5. Tavalyelőtt én is chrova készlettel akartam levenni az alufelniket, de nem ment, mert a felniben olyan mélyen benn vannak a csavarok, hogy a dugóskulcsot toldani kellett, és csak így lehetett rátenni a kart, kicsit kínlódtam vele, de nem mozdult, ellenben a chrova hosszabítója görbült. Elmentem a sarki autósboltba, ott volt keresztkulcs, 1040 Ft emlékszem rá pontosan, mondta is a boltos, hogy nem profi szerszám, mondtam neki, hogy egy évben kétszer fogom használni, azt mondta, hogy arra kiváló lesz. Nincs is vele semmi gond. Simán beér a mély lyukba is az alufelninél. A szára kb. ugyanolyan hosszú (vagy még hosszab) mint a chrováé, de két kézzel az ember könnyebben tud erőt kifejteni. Jó, azt tudom, hogy minél hosszabb az erőkar, annál jobb, de a farnc akar mindenféle csövekkel szerelni. Az is lehet, hogy egy profi szerszám 6-7 ezer Ft, de nekem az teljesen felesleges, mert nem napi használatban van. Barkácsszerszámból is más kell az asztalosnak, aki napi 8 órában dolgozik, meg más nekem, aki egy évben ötször barkácsolok valamit. De végülis ízlések és pofonok, mindenki azzal dolgozik, ami neki szimpatikusabb.

  6. Amikor megvettem a kocsim, 3 éve(nyár végén), és ősszel le akartam cserélni a kerekeket, nem bírtam meglazítani.. CSak elmentem a gumishoz, de pofátlanul drágán vállalta volna a 4 kerék(nem gumi) cserét. Így csak nekiduráltam magam 🙂 Krova fixhajtó, rá cső, és hatalmas pattanás közeoette végül csak megindultak. Gondolom korábban a barom gumis ráverette géppel. Azóta egyszer sem volt gondom vele. Erősen, de érzéssel kell meghúzni, meneteket, kerékagyon a felfekvő felületet megzsírozni

  7. A csavarokat az előírt nyomatékkal kell meghúzni! Nem másfél-kétszeresével, mint a légkulccsal teszik. Szerencsétlen esetben eltörik menetszár vagy levehetetlen lesz a kerékőr – kulccsal.

    A pl. 100Nm-es meghúzási nyomaték gyak. pont annyi, mintha a 25cm-es szárú kulcsra 40kg súlyt teszünk, azaz fél testtel ránehezedünk a kézzel hajtott kulcsra és nem lábbal ugrálunk rajta! 😉

    Egyébként amit nem vizsgálnak az időszakos vizsgánál az önmagában nem lehet ok a cserére – ilyen a gumi életkora is!

  8. Valamelyik nap, én is rászántam magam, hogy levegyem a nyári gumikat és feltegyem helyettük a télieket. A nyári gumik, alufelnin vannak. Keresztkulcs és kétméteres cső kombinációjával sem boldogultam, úgy megszorultak a csavarok. Inkább, elcsavarodott a kulcs, de nem lazult a csavar. Itt kell megjegyezzem, hogy a csavarokat én húztam meg, tavasszal, ugyanazzal a keresztkulccsal (cső nélkül) és nem légkulccsal. A csavarok kúpját megzsíroztam, mégis így jártam.

    Van valakinek valami jó ötlete, hogy legközelebb, ne járjak így?

  9. nekem is van keresztkulcsom, egyszer használtam aztán szépen betettem a kocsiba „csak vészhelyzet esetén elővenni” felirattal.Nem gyenge gyerek a családban senki de azzal a darab kereszvassal egyikőnk sem beldogult ha megszorult a csavar-anya..A teleszkópos kulcshoz is adnak 4 méretet, már ha nem a leggagyibb 1000 ft-ot veszed…egy keresztkulcs 6-7 ezer (normálisabb), teleszkóposat kapsz 4 ezerért 4 méretű fejjel..de próbálj ki valamit ha van otthon: dugókulcs készlet, hosszú toldó, végébe egy adapter amibe beletehetsz keresztbe egy acélrudat..elméletileg ilyen rúd is van a készletben…utána a rudat felezd meg (pont mint egy keresztkulcsot) és úgy lazíts ki egy csavart.. a következőt pedig úgy hofy a rúd vége épp hogy benne van az adapterben..de ha mégsem hiszel nekem, akkor nézz utána fizikából az erő és erőkar kapcsolatára 🙂

  10. Michelin tanácsa: http://www.michelin.hu/autogumi/hasznos-informaciok/vasarlasi-utmutato/mikor-szukseges-cserelni-az-abroncsot
    „A használatban eltöltött ötödik év után évente legalább egyszer alaposan át kell vizsgálni az abroncsokat. Szükség esetén kövesse a jármű gyártójának javaslatait az eredeti abroncsok cseréjével kapcsolatban. Óvintézkedésként, ha az abroncsokat nem cserélték ki a gyártástól számított 10 éven belül, a Michelin azt ajánlja, hogy cserélje ki őket.”
    Szóval egy gumiforgalmazó által szponzorált teszt miatt még nem kell kidobni az 5 éves abroncsokat.

  11. Azért egy keresztkulcs sokkal jobb, még akkor is, ha az általad javasolt telszkópos. A keresztkulcsnak sokkal jobb a fogása, könnyebb vele dolgozni. Másik előnye, hogy nálam pl. más a csavar mérete a nyári alufelniknél, és a téli lemezfelniknél használt csavarnak, és a keresztkulcson kapásból 4 méretem van. Két éve vettem egyet egy ezresért, azóta könnyebb a kerékcsere.

    A másik, hogy a rosszabb gumit kell előre rakni….. Ezt most hallom először…. Eddig mindig mindenhol minden gumis, autószerelő, haver, bárki az első kerekekre rakta a jobb gumikat. Pedig elég sok helyen jártam már az elmúlt években. Pontosabban mindig a hajtott kerékre kell a jobb (ez ugye lehet a hátsó is pl. egy BMW-nél). Ennek az az oka, hogy a hajtott kerékkel indul el a kocsi, és ott kell jobban kapaszkodnia. Szóval nem tudom, de én továbbra is a hajtott kerékre rakom a jobb gumikat.
    És nem dobok ki 5 évnél régebbi gumit, ha az nem kopott.

  12. Nekem nem kell a kidobott gumi, csak nehezen tudom elképzelni, hogy ilyet valaki megtegyen. Szerintem ez egy jó példa lehet a különbségre az elmélet, meg a gyakorlat között. Azért még várom a kazalszámra jelentkező embereket…

  13. azt a keresztkulcsot dobja mindenki a fenébe…ha rászorult a csavar-anya a felnire azzal nem mozdítod meg, még ha ráállsz sem.Előbb leugrik a csavarról a keresztkulcs, olyan xar…használjon inkább ilyet:
    teleszkópos kerékkulcs:
    [url]http://www.automax-online.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=101&flypage=flypage.tpl&product_id=770&option=com_virtuemart&Itemid=1[/url]

  14. én is , és is!
    ha valakinek olyanja van hogy kidobná az 5 évesnél idősebb „életveszélyes” 3mm-nél mélyebb profilú téligumijait, az dobjon egy mailt a combi27kukacfreemailponthu-ra, ingyen elviszem, ne fáradjon azzal hogy cipelnie kell akár egy métert is!

  15. Ez mind szép és jó. Teljesen egyetértünk abban, hogy az 5 éves téli papucsot cserélni kell. Nekem csak egy kérésem van. Nyilatkozzatok, ismertek-e olyat, aki úgy dobta ki a gumijait, hogy a bordázat még több mint jó volt, csak a dot szám alapján már kukaérett volt. Mert ahol van lóvé, ott 5 év alatt bőven lejárják. Ahol meg nincs, ott 5 év alatt kopik a 9mm-ből 7 mm-re. Jelentkezzen, aki már dobott ki olyan 7 mm-es téligumit, aminek semmi baja nem volt…:)

  16. Olvasta télgiumi-tesztünket? ([url]http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/teligumi_teszt_-_14_garniturat_vallattunk_a_hungaroringen-8749[/url]) Drasztikusan megnőhet a fékút koros abronccsal, ezért mi sem ajánljuk az 5 évnél idősebbet.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek