hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFrontális ütközés öv nélkül - túlélte a Lada sofőrje

Frontális ütközés öv nélkül – túlélte a Lada sofőrje

Oroszországban szokás szerint érdekesebbnél érdekesebb eseteket rögzítenek a fedélzeti kamerák, íme egy cikázó ladás szerencséje.


Kellett néhány ismétlés, hogy összerakjam a legújabb, „szerencsés orosz srác címmel terjedő fedélzeti kamerás felvételt, de megvan. A kétszer két sávos, középső elválasztó nélküli autóúton épp két busz előzi egymást – szokás szerint nem túlzottan nagy sebességkülönbséggel. Az őket utolérő Lada sofőrje azonban sietne, s úgy gondolja, jobbról megelőzi az épp előzés közben lévő buszt, majd elé bevágva hamar letudja a másikat is. A manőver azonban már túl szűknek, túl élesnek bizonyult, s a vélhetően nem túl jó abroncsok elveszítették tapadásukat, a Lada a szemközti sávba, ott először egy kamion orrára, majd vissza, a felvételt készítő busznak csapódott.
[BANNER type="1"]
Eddig talán nem is lenne semmi különleges, felelőtlen volt a cikázás, nagy csattanás lett a vége. Az azonban egészen hihetetlen, hogy a nem csak manőverezésével, a biztonsági öv be nem kötésével is felelőtlen sofőr komolyabb sérülés nélkül, saját maga tudta elhagyni autóját. Szerencséje volt, nem kicsi, s még mielőtt bárki úgy gondolná az ilyen, öv és felelős vezetés nélkül is túlélhető balesetek láttán, hogy azokra semmi szükség, szeretném leszögezni, hogy biztosan több a hiányukból adódó tragikus, mint az itt láthatóhoz hasonló, szerencsés kimenetelű baleset.


Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az anyósülésen nem ül sztem senki, mert mikor nekicsapódik a szembejövőnek oldalról simán átlátni a kocsin…én azt nem értem a busz hogy akart, és miért előzni dupla záróvonalnál?
    Sztem látta hogy jön a csávó jobbról, és gázt adott, hogy nehogy már….látszik is a videon hogy gyorsan kezd közeledni a másik buszhoz…
    Szóval szerintem ketten hozták össze..

  2. Többet kibír egy Zsiga mint sokan azt gondolnák. Hátulról nézve csak a két fejtámla látszik ami nem igazolja hogy két ember ülne benne. Én is szálltam illetve másztam már ki rommá tört Ladából… kétszer is… sértetlenül.

  3. Igen a videót kikockázva az autóban ketten ültek, és a csattanás végén az anyósülésről szállt ki az utas. A sofőrnek azért nem volt annyira szerencséje. Szerintem kiskanállal kaparták le a tűzoltók a roncsról.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek