hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÉv közben is változhat a kötelező díja? Így módosul a rendszer

Év közben is változhat a kötelező díja? Így módosul a rendszer

Régi forgatókönyv szerint október végén hirdetik ki jövő évi kötelező biztosítási tarifáikat a biztosítótársaságok. Utóbbi jelentősége azonban ez évtől mind szerényebb lesz, ugyanis a díjak immár év közben is változhatnak. Utóbbi hírre sok autós kaphatja fel a fejét – ? Pontosan a szerződés, az ugyanis továbbra is egy évre rögzíti a fizetendőt, s csakis utána, […]




Régi forgatókönyv szerint október végén hirdetik ki jövő évi kötelező biztosítási tarifáikat a biztosítótársaságok. Utóbbi jelentősége azonban ez évtől mind szerényebb lesz, ugyanis a díjak immár év közben is változhatnak.


Utóbbi hírre sok autós kaphatja fel a fejét – év közben is változhatnak a díjak, mi biztosítja azt, hogy a szerződésben szereplőt fizethetjük az év során? Pontosan a szerződés, az ugyanis továbbra is egy évre rögzíti a fizetendőt, s csakis utána, amennyiben a díjmódosítást az át nem kötéssel kvázi jóváhagyjuk, fizethetünk módosított, adott esetben magasabb tarifát. Az év végén átkötőknek tehát év közben nem fog módosulni a KGFB-díja. Ugyanakkor mind nagyobb azon szerződöttek száma, akik 2010 januárja után kötötték biztosításukat, számukra pedig nem az év vége, hanem a szerződéskötés napja az évforduló. Az év közbeni díjmódosítás őket érinti, ők ez év végétől, pontosabban jövő év februárjától nem az október végén kihirdetett díjakkal, hanem a szerződéskötést megelőző 60 napban kibocsátott – akár a korábbival egyező – tarifával szerződhetnek majd újra. Utóbbi a biztosítótársaságok és az autósok számára egyaránt kedvező, a verseny így év közben is folyamatos lesz, egy-egy kalkulációs hiba, a túl merész vagy kevéssé annak számító árképzés év közben is korrigálható lesz.

A biztosítók versengése tehát tovább folytatódik, az árak jelentős apadására azonban aligha számíthatunk – ért egyet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), a Generali Biztosító, a kotelezo.hu és a pba.hu napokban kibocsátott önálló sajtóközleménye. A 2009-ben és 2010-ben még jóval 1 millió fölötti átkötés a tavalyi 700 ezer és akár a bűvös félmillió alá apadhat, ugyanis a már tavaly is nagyon mélyre, 13 ezer forintos átlagra apadt díjakban sem százalékos mértékben, sem összeg szerint nem várható változás. Az árverseny szolgáltatási versennyé alakulhat át, a kötelező biztosítás mellé mind több társaság ajánlhat csak az átkötéskor elérhető kedvezményekkel vonzóbbá tett casco, lakás vagy bármilyen speciális, például defekt esetén térítő biztosítást vagy assistance szolgáltatást. Ezek kapcsán hívja fel a figyelmet az FBAMSZ, hogy ezen szolgáltatásokat részletesen is össze kell vetni, úgy kaphatjuk csak meg, hogy valójában melyik ajánlat adja a legjobb ár/érték arányt.
[BANNER type="1"]



Noha díjcsökkenés alapvetően nem, vagy csak nagyon szerény mértékben várható a kötelező biztosítások terén, az október végén startoló, az előző biztosítás felmondását november végéig, az új megkötését december végéig engedélyező időszakban nem csak a kiegészítő szolgáltatásokért, a fizetendők leszorításáért is érdemes lesz legalább egy internetes kalkulációt[/url] elvégezni. A díjfizetés gyakoriságának és módjának változtatásával ugyanis továbbra is komoly spórolások érhetők el – a kotelezo.hu oldalain például a negyedéves díjfizetéssel tarifálóknak csak 11 százaléka, míg az éves díjfizetést választóknak 35 százaléka talált 8 ezer forintnál olcsóbb ajánlatot korábban. Mivel a díjak elmúlt években tapasztalt drasztikus apadásának köszönhetően az éves díj sok esetben alig magasabb, mint ugyanazon autó és tulajdonos néhány évvel ezelőtti negyedévese, átlagban egy 40 literes tank teletöltését sem éri el, mi is csak javasolni tudjuk az éves fizetést. Annak sem kell aggódnia, aki év közben eladná autóját, a szerződés felmondása után visszakapja a már nem szerződött időszakra befizetett összeget.



Új kalkulációt a már évente fizetőknek is érdemes lesz idén is végezniük, a biztosítók többsége ugyanis rendszerint kedvezőbb díjakat kínál új ügyfeleinek, mint a meglévőeknek. Társaságot váltani tehát nem feltétlenül szükséges, újraszerződni azonban feltétlenül ajánlott, ha az internetes kalkulátor[/url] a korábbinál kedvezőbb díjat ajánl, akkor csupán néhány kattintásra és egy alkuszi megbízásra van szükség ahhoz, hogy a következő évben még egy kevéssel szerényebb legyen a kötelező biztosítás díja. Hogy sokkal mérsékeltebb nem lehet, azt nem csak az elmúlt években tapasztalt áresés, hanem a Generali által elkészített nemzetközi összevetés is mutatja. Míg itthon egy fővárosi, 55 éves nő mindössze 22 680 forintos díjat kel fizessen az 1,2 literes, 65 lóerős Fiat Puntója éves díjaként, Bulgáriában 24 000, Szlovákiában 24 920, Csehországban 25 200, Romániában 37 800, Szlovéniában pedig a hazainak csaknem háromszorosa, 65 800 forint lenne a tarifája. Itthon tehát – a környező országok közül most is a legkedvezőbbnek számító – díjak legfeljebb 1-5 százalékos további árapadása várható, kalkulálni és újraszerződni azonban továbbra is erősen ajánlott – mi autósok ezzel fokozhatjuk a mind kedvezőbb árakat szülő versenyt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Olcsók a kötelező biztosítás díjak Magyarországon és sajnos rossz helyzetben vannak a károsultak, mert „harapófogóval” kell a károkozó biztosítójából kihúzni a pénzt. Kár esetén is jól jöhet egy biztosítási alkusz [url]www.biztositas.ma[/url]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular