hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap2,99 millióért már vihető a vadonatúj Renault Clio IV

2,99 millióért már vihető a vadonatúj Renault Clio IV

Múlt héten külföldön próbálhattuk, most már itthon is vezethettük a Renault Clio IV-est, de ami fontosabb, már árát is tudjuk. Kedvező!



Múlt héten nem csak vezethettük, részletesen be is mutathattuk az 1990-ben érkezett, első és 2005-ben debütált harmadik kiadásával is Év Autójának választott Renault Clio negyedik generációját. Akkor azonban még nem ismerhettük a 22 éves pályafutása alatt 22 millió példányban értékesített kisautó, ezzel a legnépszerűbb Renault sorozat legújabb kiadásának magyarországi árát. Állítólag akkor még nem is volt meg a bűvös szám. [BANNER type="1"]



A szám, azaz az alapár ugyanis valóban bűvös, pontosan a kifutó – Magyarországon Collection névre keresztelt klasszik változatával még nem biztos, hogy megjelenő – Clio III-aséval egyező, így az újdonság méretnövekedését, fejlettebb technikáját és persze kisebb fogyasztását ajándéknak tekinthetjük. Persze itthon nem csak a listaárakról szól az autópiac, a Clio III-ra van vaskos, a készlet erejéig élő, 550 000 forintos árkedvezmény, a Clio IV-re pedig nincs. Illetve mégis van, de csupán a személyre szabhatóságot hangsúlyozó kiegészítőiből, 100 000 forintnyi.




A háromféle – Authentique, Expression, Dynamique felszereltségekkel és négy különböző (2 benzines: 1.2 16V, 75 LE és 0.9 Tce, 90 LE, 2 dízel: 1.5 dCi 75 és 90 LE) motorokkal érkező Clio IV alapára így 2 990 000 forint. Mindegyik verziója négy légzsákos, ESP-s, elektromos első ablakos, de tempomat, LED-menetfény és Renault kártya, illetve nyomógombos indítás is szerepel a bázisellátmányban. Klíma (210 000 forintért), Bluetooth-kapcsolatos, zeneátjátszásra is képes, 7 colos érintőképernyős, Közép-Európa térképes navigációs berendezés (165 000 forintért) a legolcsóbb Clióhoz is kapható, ám jobban jár a vevő, ha a második, Expression szintre lép, 300 ezer forintos felárért ott ugyanis előbbieken túl a magasságában állítható sofőrülés is jár a világos betétes kárpitozás felármentes választási lehetősége mellé.




A csúcsnak számító Dynamique ellátmány felára a bázishoz képest 500, az Expression kivitelhez képest 200 ezer forint. Itt már a műszerfal színe is 4 árnyalatból választható, automatikus, zsebben hordható a Renault kártya, teljes Európa térképes a navigáció, alumínium a felni, automata, egy érintésre végigfutó az elektromos ablak, választható ECO üzemmód és kapcsolható ködfényszóró is. Opcióként számos elem, panorámatető, automata klíma, fényszóró és ablaktörlő, jövő évtől hangvezérlést kínáló R-Link navigációs rendszer, tolatókamera, tolatóradar és számos, a személyre szabhatóságot hangsúlyozó külső-belső optikai elem elérhető. A Clio IV opciós kínálata így meglehetősen hosszú, de ami talán még fontosabb, az új Clio a 3,3 milliótól kínált Expression szinttel extrák nélkül is teljesen vállalható autó, új színeivel, alapáras élénk sárga és strandkorlátóceánkék fényezésével is jól mutat, de opcióként a formáját ihlető DeZir koncepció vörös árnyalatával is elérhető. A Renault Hungária a kifutó Clio III-aséhoz hasonló eladási számokat vár tőle, amire minden esélye megvan, pláne, hogy bevezetési időszakában 5 év garanciával adják.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Közben megnéztem a korábbi Clio árait, egész jó….. A kilincsre meg mondtam is, hogy ízlések és pofonok, neked tetszik, nekem nagyon nem. Kár, hogy ez nem egy választható extra :)))))) akkor mindenkinek olyan lenne, ami tetszik neki.

  2. Igen a III-ast nyomott áron két féle motorral és felszereltségi szinttel tovább forgalmazzák. A kettes Clio pedig új néven Dél amerikában folytattja majd tovább a pályafutását! A rejtett kilincs szerintem zseniális húzás volt annak idején az Alfától, amely ma is rendkivül látványos. Nekem kifejezetten tetszik, bár nem tartom praktikusnak!

  3. Rendben van a kocsi, jó az ára is. Egyetlen egy problémám van vele. Az öt ajtósnál miért kellett elcseszni a hátsó ajtót azzal a szerencsétlen ablakra helyezett kilinccsel? Az egész autó vonalát megtörti, hogy a kilincs nincs a helyén. Az én számomra ez egy igénytelen, csúnya megoldás. Tudom, hogy annak idején az Alfa találta ki, már akkor sem tetszett. Sok más gyártó meg átvette (Honda, Peugeot 206 SW, stb.), úgy látszik a hülyeség tényleg ragadós. Na mindegy, ettől még sokan venni fogják.
    És vajon a mostani III-as Cliót továbbra is árulni fogják valamilyen kiegészítő névvel? Mint annak idején a Clio II-t Campus néven?

  4. Az alábbi idézet egy kis pontosításra szorul: ” 2005-ben debütált második kiadásával is Év Autójának választott…” 2005-ben a Clio III lett az év autója, a második széria 1998-ban debutált.
    Amúgy nagyon baba a gép, és vállalható ára van.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek