szerda, február 4, 2026
spot_img
Kezdőlap7 millió motor a 20 éves gyárból

7 millió motor a 20 éves gyárból

Az Opel szentgotthárdi, termelését 20 évvel ezelőtt megkezdő gyárában elkészült a hétmilliomodik motor. Az 1,6 literes benzines Németországba utazik, egy Astra Classic hajtását adja majd.


Újabb mérföldkőhöz ért az Opel szentgotthárdi, már felavatott Flex gyártósorával a termelést decemberben megkezdő üzeme. A 20 esztendővel ezelőtt 1,6 literes, 75 lóerős Astrával kezdő gyár hétmilliomodik motorja egy 1,6 literes, 115 lóerős benzines, mely az Opel egyik németországi autógyárába, Bochumba kerül, ahol egy Astra Classic III-ba építik be. Bár már a jubileumi, Euro5-ös, 115 lóerős benzines is jóval erősebb, és persze tisztább, takarékosabb is, mint a 20 évvel ezelőtti, a gyár mai palettáján már 200 lóerős turbós is szerepel.
[BANNER type="1"]
[kepallobal=384097]Az összeszerelésnél már mindegyik dolgozó tudta, hogy a hétmilliomodikon dolgozik[/kepallobal]
A magyar üzem nem csupán Európát látja el motorokkal, a korábbi kisebb szériás tengerentúli kiszállítás után 2012-ben a Magyarországon készülő motorok mintegy fele indul az amerikai kontinensre, a General Motors észak-amerikai és mexikói autógyáraiba.


A húszesztendős szentgotthárdi motorgyárban az 1.6 literes és 1.8 literes benzines erőforrások gyártása 2013-ban is folytatódik” – mondta Solt Tamás az Opel Szentgotthárd gyárigazgatója. A jelenlegi tervek szerint a tengerentúli kiszállítások aránya még nagyobb mértékű lesz, és a magyar motorok célállomásai közé újra belép Kína, valamint új vásárlóként Ausztrália és Thaiföld is. A régi üzemmel párhuzamosan még az év vége előtt megkezdi a sorozatgyártást Szentgotthárdon a félmilliárd euró beruházással készült új Opel Flex motorgyár, ahol világviszonylatban is egyedülálló rugalmas technológiával egy teljesen új motorgeneráció készül.


Decemberben a teljesen újonnan tervezett négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses sorozat első tagja, az 1,6 literes benzinmotorok gyártása indul 170 és 200 lóerős változatban. Jövőre a dízel-motorok gyártásának beindításával folytatódik a Flex Plant koncepcióval felépített gyár felfuttatása. Az új 1.6-os benzinmotorokról már tudni, hogy többek között az Opel új prémium kabriójába, a Cascada vászontetősbe illetve Astra modellekbe is kerülnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek