kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapMassa marad, Alonso is boldog

Massa marad, Alonso is boldog

Megvolt a hivatalos bejelentés, miszerint hosszabbított Massával a Ferrari F1-csapata. A brazil pilóta legalább még egy szezont másodhegedül.


Ahogy az elmúlt hetek mozgásai és az eredmények alapján is várható volt, megtörtént a szerződéshosszabbítás, így a Ferrari 2013-ban is az Alonso, Massa pilótapárossal próbál Forma-1-es világbajnoki cím(ek)et nyerni. A spanyol sztár szereti a brazil másodhegedűst, szereti, hogy nincs két dudás a csárdában – most is kitörő örömmel twittelte ki a hírt.



Massa új kontraktusa 2013 végéig szól. Nyolcadik szezonja lesz a maranellóiaknál. 2008-ban még majdnem világbajnok lett. Nemrég Japánban kétéves rossz sorozatot tört meg azzal, hogy felállhatott a dobogóra, de legutóbb Koreában is gyors volt, szemre gyorsabb is, mint Alonso. Persze meg nem előzhette…
[BANNER type="1"]
Koreát követően még nem hivatalos, de több mint valószínű, hogy a Lotusnál sem lesz csere, s marad a Räikkönen, Grosjean felállás. A Red Bullnál ugye a Vettel, Webber páros nyomja majd tovább. Ahol változik a kép: a McLaren Button, Pérez, míg a Mercedes Hamilton, Rosberg duóval folytatja. Pérez helyére a Sauber Hülkenberget fogja választani, ha minden igaz. Schumacher meg visszavonul, másodszor is.

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek