hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap120 millióért ezt a Mercedest vennénk meg

120 millióért ezt a Mercedest vennénk meg

Mindennél többre vágyó kedves ügyfeleinek fokozottan limitált szériás SLS Coupéval kedveskedik az AMG, a GT3-as szupersportautóból mindössze 5, azaz öt darab készül.




Ahhoz képest, mennyire nem e világi, nekünk, a pórnépnek mennyire álomszerű már egy „alapváltozata is a sirályszárnyas SLS-nek, egész sokat foglalkozunk vele. Írtunk nemrég arról, hogy az F1-es biztonsági autó picit erősödött és GT utónevet kapott, aztán megosztottuk azt a videót is, amin hangtalanul suhan a szerény négy villanymotorjával 750 lóerőt és 1000 Nm-t előállító elektromos verzió, melynek ára 120 millió forint körüli.

[BANNER type="1"]



Most meg itt ez a szülinapi kiadás, és úgy elakadt a lélegzetünk, mint a Párizsban bemutatott Bentley Continental GT3 láttán. Lényegtelen, hogy a britek szörnye egy versenyautó előfutára, az AMG szupersportautója meg utcára készült, s csupán nevével utal a versenysportra – a Mercedes-Benz SLS AMG 45th Anniversary egyszerűen észbontó. És fokozottan limitált szériás, hiszen mindössze 5, azaz öt példányt szerelnek össze belőle kívül-belül jobbára karbonszálas műanyag felhasználásával, kézzel, matt szürke páncélban. Amiért jubiláns: az AMG ugye 1967 óta tevékenykedik Stuttgart mellett, a Mercedesnek dolgozva.



V8, 6,3 liter, majd’ 600 lóerő, 3,7 mp-es 100-as sprintidő, 300 km/h feletti végsebesség. A gyűjtőknek ajánlott gyönyörűség ára 446 ezer euró, úgy 126 millió forint, s mivel egy A-osztálynyival sem drágább a szintén nem gyenge, de kiábrándítóan hangtalan, illetve műzajos elektromos SLS-nél, mi feltétlen ezt vennénk, mert csak.

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek