hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapHasznált életmód-kabrióval bárki az élet császára lehet

Használt életmód-kabrióval bárki az élet császára lehet

Még elcsíphető a napsütés, kabrióból pedig mind szélesebb kínálatból válogathat az életmódját autójával kifejezni vágyó vásárló. Szemügyre vettünk négy ígéretes példányt.




Miután e héten, ha csupán monitor mögül is, de górcső alá vettük a 2 millió forintért, azaz a legolcsóbb új autó áránál is jelentősen szerényebb összegért elérhető luxusautókat, azt pedig a „Melyik a legjobb csajozós autó?” című cikkünkből tudjuk, hogy a kabrió mindig nyerő, ezúttal vastagnak képzelt, valójában persze vékony bukszával sétáltunk be az Autó Néró Rómaihoz, hogy megnézzük, mit vehet az, aki uszkve 5 millió forinttal a zsebében kabriót választana.



Kénytelen használt példánnyal beérni, hiszen új vásznas, pláne prémiumautó ennyi pénzért nincs. Használtan viszont? Ha nem is hegyekben állnak, de a szalon azért tömve van velük. Két BMW, egy Mercedes és egy Porsche. Három közülük szinte azonos áron, 4,4-4,5 millió forintért, a Porsche persze már nem az ötmilliós kategória, de aki meglátja, könnyedén rabja lehet, s ha a föld alól, vagy törlesztőrészleteket magára vállalva is, de előkerítheti rá a fedezetet. Messzire mennie nem kell, már a szalonban készséggel fognak segíteni neki, hogy kiköhöghető legyen a 7,5 milliós ár. Vigye csak a leginkább álombeli autót, mely nem csak nevével, gyönyörű mogyoróbarna, a műszerfalán is hordozott bőrkárpitjával is maga a prémium. [BANNER type="1"]



A 2006 augusztusából származó Boxster már a frissebb verzió, 3,4 literes, természetesen nevéhez és a Porschéhoz hűen boxermotorral, 295 lóerővel, 5,4 másodperces 100 km/órára gyorsulással és 272 km/órás végsebességgel. ZF gyártotta Tiptronic S automata váltója 5 fokozatú és kormánykerékről is kapcsolható. Vegyes fogyasztási értéke tűrhető, még úgy is, hogy a 11 l/100 km gyári érték tartásához komoly önmegtartóztatás szükséges. Persze simán elképzelhető, hogy aki megveszi, csak nagyritkán fogja kihasználni a menetdinamikai képességeket, hiszen miközben a gyári navigáció mondja az utat, mélynyomós Bose hifi tolhatja a zenét. Ha mégis odacsapna a sofőr a ménesnek, elektromosan hangolható a futómű, egészen pontosan a lengéscsillapítás, de vele változik a kormány rásegítése és a gázpedál érzékenysége is. Nem véletlenül drágább prémium-vetélytársainál is a Porsche, valójában nem is vetélytársa BMW-nek, Mercedesnek, más liga. A vételár szerencsére nem csak a márka és a felszereltség miatt indokolt, a 6 éves luxuskabrió 90 ezer kilométeres, szervizkönyvvel igazolt futása csekély, költeni pedig nem kell rá, még abroncsai is újak, még azok, az egyébként 19 colos, extrém alacsony oldalfalú abroncsok is lenyűgözően mutatnak rajta.



A 7,5 millió forintos Porschét vásárló ügyfél persze még a prémiumkabriók vevőkörében is ritka. Jellemzőbb az 5 millió alatt költő kuncsaft. Nos, nekik sem kell elkeserítő kínálattal szembenézniük. Ha Porschét nem is, BMW-t és Mercedest 6 éves kor alatt is találhatnak. A legolcsóbb kétségkívül a legsportosabb, egy Z4, 4 399 000 forintért. Ha nem is M, de 3,0 literes, soros hathengeres motorral, 5 fokozatú automata váltóval, vadonatúj – defekttűrő – gumiabroncsokkal, teljes bőr kárpitozással és abszolút fényűző ellátmánnyal. Különlegességét persze nem ez adja, hanem 231 lóereje, mely a viszonylag kicsi karosszériát valósággal repítheti. 100 km/óráig 6,2 másodperc alatt, s ha automata váltóval nincs is meg a 250 km/órás limit, a 244 km/órás végsebesség sem rossz érték, míg a 9,0 l/100 km gyári vegyes fogyasztás a BMW-től megszokottan kedvező, miként a 7 éves kabrió 116 758 kilométeres futása, lekérdezhető szervizmúltja is az.




Vezethetőség szempontjából kétségkívül szalontársai fölé emelkedik mind a Boxster, mind a Z4, azonban nem minden vevő számára az a legfontosabb. Sokaknak többet érhet az első kettő mögötti további két – akár csak szükség – ülőhely. Ilyet előbbiek nem kínálnak, de van a szalonban két – szintén vászon, szintén elektromosan mozgatható tetejű – kabrió, amelyek ezen igény kielégítésére is képesek. Ők ráadásul teljesen egyező, 4 499 000 forintos árért kínálkoznak, a négyülésességen, árukon és fekete színükön kívül talán csak az előbbi modelleknél is adott hátsókerékhajtásban egyeznek.




Egyikük, az E46-os (két generációval korábbi) BMW 330 Cd szinte teljesen egyedi modellnek számít, 3,0 literes, soros hathengeres turbódízel motorjához eredeti megrendelője kézi váltót és M Sportcsomagot társított, nem fukarkodott az egyéb extrákkal sem, a futómű is sportkivitelű, a légkondi automata, középkonzoljára pedig még gyári TV is került. A műsor talán a legjobb fotelből, szintén mogyoróbarna bőr, elöl állítható laphosszúságú ülésekből nézhető – bármikor, bárhol privát autósmozit adhat a 3-as, aminek előnyeit nem ecsetelnénk tovább… Ha valaki inkább vezetné – mi feltétlen utóbbit javasoljuk, a menetteljesítményekben sem fog csalódni. A tekintélyesen morajló hangú dízellel 7,8 másodperc a 100 km/órás sprint, 234 km/órás csúcssebesség lehetséges, a vegyes fogyasztás értéke pedig 7 l/100 km. Utóbbival viszonylag könnyedén együtt lehet élni, ahogyan a ma már kissé korosnak számító, de eredeti báját ma is őrző E46 formájával és minden egyéb jellemzőjével is.




Az Autó Néró Rómainál tovább toporogva azonban könnyű átcsábulni a két BMW és a mesés, de azért hatévesen sem ötmilliós Porsche mellől egy Mercedeshez. Érdekes, de hiába idősebb az előbbi 3-as BMW-nél a CLK, formájával fiatalabbnak hat, motorja szerényebb. Az E-osztály alapú kabrióban az alapmotor dolgozik, ami 1,8 literes, kompresszorral töltött, négyhengeres, 163 lóerős benzinest jelent. Manuális váltóval még meglenne a 10 másodperc alatti gyorsulás, az ebben szereplő ötfokozatú automatával pedig 10,5 s az érték. Zavar valakit? Autópályán – Németországban, korlátozásmentes szakaszon – 223km/órás végsebesség futható, a vegyes fogyasztási érték pedig itt sem horribilis, 8,7 l/100 km a gyári, azaz könnyedén 10 l alatti a valós vegyes érték. Kétségkívül ez a Néró-kínálat legszerényebb motorú kabriója, és egyben a leghasználhatóbb is. Hátul is hangsúlyosan szeparált ülései mögött a tető helyzetétől függetlenül 390 literes az így mindig tele is pakolható csomagtér. Az ellátmány sem szerény, ha a Boxsterénél és a 330 Cd-énél halványabb árnyalatban, de itt is barna bőrkárpit fedi az üléseket és az ajtókat, az ablakok és a tükrök természetesen elektromosan mozgathatók, utóbbiak fűtöttek is, a középső pedig elektrokróm, azaz éjjel a hátulról érkező fényszóróra sötétedő. A sofőrt ESP és tolatóradar is segíti, a futómű sportkivitelű, a hifi pedig Harman Kardon, tehát minőségi.




Mivel számolhat a fejét használt prémiumkabrióra adó vevő? A hat-hétéves gépek ára már nem fog drasztikusan esni, a látott példányok óriási előnye – presztízsükön, kisugárzásukon túl, hogy nem pénztemetők, egységesen szerény (90-116 ezer km) futásúak, természetesen szervizkönyvvel igazoltan, lekérdezhető szervizmúlttal. Abroncsaik nem „még elmennek” kategóriájúak, hanem szinte vagy teljesen újak (ez bizony a 17-20 colos méretekben akár félmilliós tényező is lehet!), így aki megveszi valamelyiküket, az semmilyen extra kiadással nem kell már számoljon. A négy közül a Z4 nem véletlenül a legolcsóbb, bár a leginkább sportkocsi, a használat leginkább azon látszik meg, vezetőoldali kilincsén és M sportkormányának bőr huzatán is felismerhető, hogy első gazdája gyűrűt hordott. Ha valakit zavar, orvosolható részletek. A 330Cd és a CLK előbbihez mérten 100 ezer forintos „felár”, akinek számít a +2 ülés, nem fogja rá sajnálni a pénzt. Ráadásul ezek a 4,5 millió forintos autók simán elhozhatók egy átlagos használt autó 1,5 millió forintos árának befizetésével és persze további részletek vállalásával is. A Porschéhoz persze már komolyabb összeg, egyben 7,5 millió forint, azaz egy mai középkategóriás új autó ára szükséges, abban azonban biztos lehet a Boxster vásárlója, hogy ő nem fog középkategóriásnak tűnni benne.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek