hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap13,4 hektárnyi vezetéstechnikai centrum Zsámbékon

13,4 hektárnyi vezetéstechnikai centrum Zsámbékon

Zömében osztrák tulajdonú cégcsoport nyitott vezetéstechnikai centrumot a magyar közlekedésbiztonság javításáért.



Miként azt nemrégiben megtudtuk és bővebben ki is fejtettük, a közúti balesetek több mint 90 százalékáért a sofőr felelős. A képlet persze nem ilyen egyszerű, rendszerint az út és a jármű is hozzájárul, csak épp olyan helyzet adódik, ami önmagában még nem kellene balesetet okozzon, ám ha a sofőr nem képes azt kezelni, ahhoz alkalmazkodni, akkor bizony csattanáshoz vezethet. Hogy milyen tempó fér még bele jégen, hogy miként kell egy hirtelenül felbukkanó akadályt kikerülni vagy megállni az előtt, az a közúton ritkán és nem is kellően biztonságosan tanulható – sajnos így ki is marad a járművezető-oktatásból.
[BANNER type="1"]

Kötelező továbbképzés a személyautó-sofőröknek nincs, a teherautósok számára pedig a szimulátor is engedélyezett. Habár az is sokra jó, mégsem ugyanaz, mint a valós tapasztalat. Ezért aztán messze üdvözlendő, hogy az eddigi egyedüli profi hazai tanpálya, a Hungaroringen található Vezetéstechnikai Centrum után újabb, ráadásul méretesebb, 13,4 hektáros telken, 122 ezer négyzetméteres pálya nyílt. A drivingcamp Hungary névre keresztelt, a 87,5%-ban az osztrák VT Holding GmbH, 12,5%-ban a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Impartestülete által birtokolt EMKK Első Magyar Közlekedésbiztonsági és Vezetéstechnikai Központ Zrt. által másfél év alatt húzta fel. Elsősorban a teherautós szakma számára nagy öröm ez, hiszen a zsámbéki pálya már akár 60 tonnás szerelvények fogadására is alkalmas, így motorkerékpártól nyerges vontatóig minden járműtípus vezetője tanulhat rajta.




A szimuláció helyett a veszélyes helyzetek gyakorlatban megismerését és a helyes reakció begyakorlását célzó pálya modulrendszerű, azaz részei szabadon variálhatók és átjárhatók. A központ nem csak valamennyi közlekedő (gyermekek, kerékpárosok, motorosok, autóvezetők, hivatásos gépkocsi- és buszvezetők, illetve megkülönböztető jelzést használó járművek sofőrjeinek gyakorlati képzéséhez, valamint a megszerzett rutin folyamatos szinten tartásához és fejlesztéséhez kíván otthont adni, hanem valamennyi területével különféle outdoor programokhoz is ideális helyszínt kínál. Így a tanpálya alkalmas klubtalálkozók, kiállítások, koncertek megrendezésére is. Fontosabb persze az, hogy van rajta számos nedvesen jeget modellező műgyanta felület, rántópad, vizesárok, komoly offroadpálya, és számos egyéb, a vezetéstechnika fejlesztésére szolgáló trükk.



A tanpálya moduljai és funkciójuk
  1. A nagy dinamikus rántópad:
    Fékezési és kikerülési manőverek gyakorlása eltérő tapadású felületeken, valamint a megcsúszó, kifaroló jármű feletti uralom visszaszerzése, stabilizálása.
  2. Játszótér modul:
    Vészfékezéssel történő megállás gyakorlása eltérő tapadású felületen. Akadály kikerülési manőverek gyakorlása fékezéssel és fékezés nélkül. Gyakorlatok aquaplaning mederben.
  3. Lejtős hajtűkanyar – pipa modul:
    Célfékezés, kanyartechnika fejlesztése extrém viszonyok között, nagy tömegű járművel, járműszerelvénnyel is, 8%-os lejtőn. A modul tetején egy további kör alakú dinamikus rántópad került elhelyezésre a személygépkocsik részére
  4. Körpálya modul:
    Kanyarodás közbeni vészhelyzetek elhárítása a nagy átmérőjű körpályán. Motorkerékpárosok képzésére kialakított speciális rántópad.
  5. Off Road terület:
    Különböző nehézségi fokozatú és meredekségű köves vagy földes tereppályák, spanyol lépcső, mesterséges gleccser-patak.
  6. Gokart és országút modulok:
    A tanpályán a körpálya körül kialakításra kerül egy gokart pálya, valamint a teljes tanpályát egy további „országút” fogja közre, mely szabad gyakorlásra ad lehetőséget.






Méreteivel a zsámbéki pálya egyértelműen az ország legnagyobbja lett, hogy instruktorai milyenek, azt még nem tudjuk, de nem is nagyon kívánjuk megítélni. A fontos inkább az lenne, hogy aki közlekedik, az képezze magát időszakosan tovább, s lehetőleg biztonságos keretek között tapasztalja meg, hogy miként kell vészfékezni, miként kell uralni a megcsúszó autót, illetve, hogy csúszós úton milyen tempóval lehet még irányítani az autót.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek