Először láthattuk élőben az Opel Adamot, illetve annak makettjét
Formás far, három színt is bevető fényezéssel
Újságírókat Vas megyébe csábítani nem egyszerű – tudja ezt nyilván az Opel vezérkara, ezért aztán Orbán Viktor mellett Opel Adamot, nem pedig Adam Opelt, a márka alapítóját, hanem új, a Párizsi Autószalonon debütáló miniautóját is elhozta az új Flex motorgyár megnyitójára.
Eddig úgy tudtuk, hogy a Párizsi Autószalonon lesz majd először látható a vadonatúj, a Fiat 500 konkurensének szánt, de annál hajszálnyit nagyobbnak mondott háromajtós. Voltaképp jól tudtuk, Szentgotthárdra ugyanis csak egy működőképes makettet vittek el. Egy olyan autót, ami már közel két éve készült, természetesen kézi gyártással. Van futóműve, motorja, de semmije sem olyan, mint az Adamé. Ezt egy lecsupaszított, alap Corsára építették fel, elsőként a márka vezérkarának, majd a marketingeseknek mutogatták, mintegy 1,5 éve, nekik kellett rábólintaniuk, s meg is tették.
[BANNER type="1"]
Nem nyúlhattunk hozzá, de a prémiumos kisautó belső műanyagjai zömében puhának tűntek
Orbán Viktornak tetszhetett, elismerően pillantott rá
Belenézhettünk, de bele nem ülhettünk. Az csupán Orbán Viktor, illetve a népviseletbe öltözött hölgyek kiváltsága volt – legközelebb talán úgy kellene menni… Mindenkinek a lelkére kötötték persze, hogy ne nyúljon semmihez, a kapcsolók még nem eredetiek, ne nyomkodják, nehogy letörjék őket. Nem törték le, ahogyan mi sem törtünk le attól, hogy bár a szervezők Adamot ígértek, valójában csak egy makettet láthattunk. Érdekes volt az is, a Párizsi debütálásig pedig már egy hét sincs hátra.
Igényesnek és nem túl nagy csomagterűnek ígérkezik


























































